Sztárok

Gyászol a világ: Elhunyt Stephen Hawking

Kitartott a tudomány mellett

Életében számos díjat és elismerést szerzett, annak ellenére, hogy állapota folyamatosan romlott. Először bottal járt, utána már kerekesszékbe kényszerült. Beszéde is nehézkesebb lett, aztán egy tüdőgyulladás miatt indokolt gégemetszés során hangját elvesztette. Állapota olyannyira súlyossá vált, hogy motoros kerekesszékbe helyezték át és egy beszédszintetizátort kapott, hogy továbbra is tudjon kommunikálni. Az orvosok csak két évet jósoltak neki ő mégis több évtizeddel ráhúzott.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Írt továbbá könyveket a világegyetemről laikus szempontból, hogy mindenki megérthesse imádott tudományát. Ezen kívül néhányszor feltűnt tévéképernyőn is - hol sorozatokban, filmekben, hol saját ismeretterjesztő műsorokban. A mindenség elmélete című nagysikerű mozifilmben az Oscar-díjjal jutalmazott Eddie Redmayne formálta meg. Első feleségét még az egyetemen ismerte meg és három gyermekük született. Később elváltak, második nejét ápolója személyében találta meg. Ez azonban ugyanúgy válással végződött 2006-ban.

fotó: telegraph.co.uk

Oldalak

Sztárok
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...