Utazás

5 hely, ahol tiszteletét tette az ördög

Ördögi menyegző – Djavolja, Szerbia

Ebben a békés kis faluban jámbor emberek laktak, ez pedig az ördögnek nem tetsző. Megfertőzte hát mágiával a helyi forrást: aki ebből a vízből kortyolt, az elfelejtette honnan származik. Egy testvérpár is ivott belőle, és mindent felejtve, össze akartak házasoldni. Az esküvőt azonban kiszúrta a térséget őrző tündér, aki imádkozott, hogy ne jöjjön létre a vérfertőzés. A tündér imája meghallgatásra lelt, de nem túl humánus módoon: a szertartás közben a jegyespár és a násznép is kővé vált. Vigyázz, a forrás még aktív!

Az ördög puncsos kelyhe – Hindhead, Anglia

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hogy miért ez lett a neve, senki sem tudja. Surrey megyében található ez a hatalmas természeti amfiteátrum A helyi legenda úgy tartja, hogy az ördög egy csatornát szeretett volna építeni, mert túl sok templom volt errefelé és gondolta, inkább elárasztja a térséget, semmint őt öntsék el a szentfazekak. A katlant ugyan kivájta, de tervét nem tudta befejezni, mert kicsúszott az időből és hajnalban megszólalt a kakas, ő pedig visszaugrott a pokolba.

Vérfagyasztó barlangok, ahol több kísértet van, mint denevér

Fotók: juniorhotel.rs, megacurioso.com.br, Leadfotó: de.wikipedia.org

Oldalak

Utazás
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...