Utazás

Szobrot emelnének a horror film gonoszának, hogy javuljon a turizmus

Sokféle módon fel lehet lendíteni a lankadt turizmust, de ilyen kreatív ötletről még nem hallottunk.

Körök

Talán a legtöbben emlékszünk még A kör című horror film első részére 2002-ből, akkoriban elég nagy parajelenségnek számított a romantikus alkotások és vígjátékok mellett a polcokon. Felelevenítésként, a sztori lényege, hogy egy furcsa felvétel terjed az emberek között, és aki megnézi, hét nap múlva eljön érte Samara, a TV-ből vizesen, elég fogyatékosan kimászó "rám férne egy hajvágás" kinézetű kislány, és az illető meghal. A produkciónak persze további két folytatása is készült, a másodikat 2005-ben láthattuk, a legújabb verzió pedig idén került a mozikba.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szobrot állítanának a horror sztárjának

A közönség kívülről fújja a történetet, ami egyébként régóta az indonéz folklórhoz kötődik. Az ottani legenda szerint a Kuntilanak nevű szellem hasonló sorsra jutott, mint a filmben szereplő Samara, és máig kísérti a helyieket. Most arra szeretnék használni a mitikus alakot, hogy segítsen a turizmus fellendítésében, ezért szobrot terveznek neki állítani. A régió idegenforgalmi hivatala úgy véli, az emlékmű új vért áramoltatna a gazdaságba.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Videó: YouTube/Paramount Pictures International

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...