Lifestyle

Hétköznapi dolgok, amiket másra használunk, mint amire kitalálták őket

A lista néhány pontja biztosan meg fog lepni.

Karaoke

Daisuke Inoue japán rockénekes sokszor játszott kávézókban. A hallgatósága pedig rendre olyan lelkesen viselkedett, hogy amíg a banda nem zenélt, mindenáron énekelni akartak. Egyik este Inoue nem tudott elmenni a fellépésére, úgyhogy felvette a saját részét egy kazettára, majd odaadta a többieknek, hogy így pótolják a hiányát. 1971-ben aztán feltalált egy gépezetet, ami ének nélküli zenét játszott - így a zenészeknek jutott idejük pihenni, a közönség pedig remekül elvolt azzal, hogy a dallamokra kornyikáljon.

Viagra

A Pfizer nevű cég első körben szívgyógyszernek szánta a Viagrát, a tesztek során azonban rájöttek, hogy erre teljesen alkalmatlan. Az egyik mellékhatásán azonban megakadt a szemük: kiderült, hogy a bogyók félelmetesen felgyorsítják a véráramlást a pénisz környékén.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Listerine

1879-ben Joseph Lawrence fejlesztette ki a Listerine-t, de még csak véletlenül sem a szájüreg, hanem sebészi eszközök fertőtlenítésére szánta. Az emberek persze meglátták benne a potenciált és nagyjából minden területen alkalmazni kezdték: sebkezelésre, a fogászatban, korpásodás és gomba ellen, sőt, még dezodorként is. A Listerine szájvízként végül az 1920-as években lett népszerű.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotók: brightside.me

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Délután fél 4 körül a Facebook, a Messenger és a Meta több más szolgáltatása egyszerre vált elérhetetlenné.
Lifestyle
Elázatni a kenyeret és a zsemlét? Nem a fasírtkészítésről van szó, hanem egy egészen más dologról.
Egészség
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Egészség
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Lifestyle
A négyéves Patrick elveszítette imádott plüssmackóját közvetlenül a családi utazás előtt, de az American Airlines munkatársai olyan csodát tettek a játékkal, ami milliókat hatott meg a neten.
Lifestyle
A környezettudatos és pénztárcabarát takarítás jegyében egyre többen fordulnak a nagymamáinktól örökölt házi praktikákhoz, ám az egyik legnépszerűbb csodaszer komoly károkat és veszélyt is okozhat.