Utazás

Feltölti a testet és lelket - Ilyen lesz idén az Öt Templom Fesztivál

Koncertek

A görögkatolikus templomban csütörtök este a Szent László-emlékév alkalmából a Custos Consort együttes a Lovagkirály korának zenei hagyományait bemutató koncertje nyitja. Pénteken a katolikus templomban a Voces Aequales együttes és a Dürer metszetsorozatára épülő, Apokalypsis című koncertje várja az érdeklődőket. Szombaton az evangélikus Öregtemplomban a Vám- és Pénzügyőrség Fúvószenekara, a református templomban Szirtes Edina Mókus és vonósnégyese ad alkalmi, templomi koncertet. Vasárnap a Szent Efrém Férfikar és Háy János író közös, két részes koncerttel, a Grad Gori szlovén-cseh együttes pedig lírai világzenei programjával várja a közönségét. Hétfő este, a hagyományos, fesztiválzáró közös kézfogás előtt, Karolina Cicha lengyel énekesnő és zenekara zárja a fesztivált vallási és zenei hagyományokon átívelő alkalmi koncertjével.

Színházi előadások

A nyitóestén a Tünet Együttes Sóvirág című előadását láthatja a közönség a zsinagógában. A különleges helyszín új, további hatásokkal gazdagítja a rendkívül erős előadást, ami Cuhorka Emese táncos és Fahidi Éva, 90 éves holokauszt túlélő duettje. Hámori Gabriella a nagy közönségsikerre való tekintettel visszahozza Gyarmati Fanni naplójából készült monodrámáját, és a fesztiválon mutatja be először vidéken új előadását, a Vörös Katát. Érkezik a PanoDráma Szamosi Zsófiával és a Pali című előadással, ami egy Maléter Pálnéval készült hosszú beszélgetés színháziasult esszenciája. A fesztivál vendége lesz három szakrális előadással a Mesebolt Bábszínház. Szombaton kerül bemutatásra Jáger András egyszemélyes, zenés bábelőadása Álmom az Isten címmel. Hétfő este a színházi programok sorát a Studio DAMÚZA és a Fekete Seretlek, Virrasztás című közös, nemzetközi, zenés kooprodukciója zárja.

Kísérőprogramok

A színházi és koncertprogramok mellett a fesztivál öt napján számos további kísérőprogram és szakrális esemény várja az érkezőket. Magyar és angol nyelvű vezetett túrákon ismerhetik meg az érdeklődők a fesztiválnak helyt adó öt templom történetét, a fesztivál európai üzenetét és a házigazdák nyitott, kultúrákat és vallásokat átívelő, előítélet-romboló nyitottságát.

A részletes programot itt találod!

Vésd bele a naptárba: júniusban nyit Siófok paradicsoma, a Plázs

Csobbanás, napfürdőzés, fehér homok. A siófoki Plázs maga a paradicsom, a strand nyújtotta élményeket pedig már június közepétől élvezhetjük.

Fotó: ottemplom.hu; Leadfotó: pinterest.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Utazás
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...