Sztárok

Varnus Xavér titkos esküje - Csak a zenének tudott örök hűséget fogadni

Varnus Xavér orgonaművész nemrég Berlinbe költözött, ám így 7 órányi távolságra került magyarországi rokonaitól, barátaitól. Háromszor volt házas, egy fia Torontóban, egy Angliában él. Úgy tűnik, mindenkivel tartja a két lépés távolságot. De vajon miért?  

Varnus Xaver nem tud sokáig egy embert elviselni

Még 2015-ben szerepelt az Összezárva Friderikusszal című műsorban is, ahol a műsorvezető kérdésére, hogy soha sem vágyott hagyományos értelemben családra?, csupán annyit felelt: „Talán azért nem, mert oly’ szoros a viszonyom a szüleimmel a mai napig, hogy az azért sok értelemben pótolta ezt a dolgot.” – majd rövid gondolkodás után tette hozzá - „Meg úgy nehéz elképzelni számomra, de lehet, hogy azért mert tényleg borzasztóan magas az ingerküszöböm, nehéz elképzelni számomra, hogy mondjuk azt, akit 16 – 17 évesen megismertem, azt mostanáig el tudtam volna viselni.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Nem vinne rá a lélek, hogy valakit magam mellé zárjak ebbe az aranyketrecbe"

Mindig sok részletből tevődik össze a teljes egész, így nézzünk meg egy másik nyilatkozatot is! „Ha valaki nagyon a saját szellemi életét éli, és ennyire elkötelezi magát egy gyönyörű, de zsarnoki hivatás mellett, kevés eséllyel találja meg csak azt, aki mindebbe belesimul, feladja saját életét és kiszolgál egy megszállottat. Kodály és Bach szerencsés volt. Nem vinne rá a lélek, hogy valakit magam mellé zárjak ebbe az aranyketrecbe.” – nyilatkozta a Storynak az orgonaművész.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

fotókredit: tv2.hu, amdala.hu

Oldalak

Sztárok
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.
Fashion&Beauty
Vannak ruhadarabok, amelyek időről időre eltűnnek a reflektorfényből, majd mindenkit meglepve még erősebben térnek vissza. Most pontosan ez történt ezzel a divatkedvenccel is: a közösségi médiától a...
Lifestyle
Már 1977 óta tart a csillagközi tér felé a Voyager–1, amivel a földönkívülieknek is üzentünk.
Lifestyle
Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális tanok szerint a születési hónap azt is megmutathatja, melyik az a...
Sztárok
Leonardo DiCaprio éppen cigit tarhált egy másik világsztártól tiniként, miközben az anyja elől bujkált.