Sztárok

Ismét börtön fenyegeti Zalatnay Cinit! Holnap csalás miatt áll majd a bíróság elé

Zalatnay Cini holnap folytatólagosan elkövetett csalás miatt áll ismét a bíróság elé, remélve, hogy nem súlyosbítják az első fokon rá kiszabott büntetést. Ha azonban nincs szerencséje, ismét börtönbe kerülhet.

Zalatnay ismét börtönbe megy?

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A 68 éves Zalatnay Saroltának holnap ismét jelenése van a bíróságon, folytatólagosan elkövetett csalás miatt kell felelnie. Az énekesnőt a bíróság első fokon másfél év börtönre ítélte, ám ennek végrehajtását három évre felfüggesztették. Mivel azonban az ügyészség súlyosbítást kért, nem kizárt, hogy kedden a szigorúbb büntetés kiszabása mellett döntenek.

"Közel kétmillió forinttal tartozik. Az már biztató, hogy első fokon elmarasztalták, de megérdemelné a börtönt is. Meg kell állítani Cinit!" - nyilatkozta a Borsnak Abonyi Mónika, akiről a vádirat szerint Cini mindössze 4 hónap leforgása alatt gombolta le ezt az összeget.

A nő a lapnak azt mondta, arról tudott, hogy Zalatnay korábban már volt börtönben, de azzal nem volt tisztában, hogy százmilliós csalás miatt. Utólag már bánja, hogy egyáltalán szóba állt az énekesnővel.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: zalatnaycini.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...
Lifestyle
Szinte mindenki hallotta már az úgynevezett 5 másodperces szabályt. Ha egy falat étel csak néhány pillanatra érinti a padlót, sokan úgy gondolják, még nyugodtan elfogyasztható. De vajon valóban így...
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...