Sztárok

Ugyanakkor tudta meg, hogy rákos, amikor elítélték a fiát – Michael Douglas fájdalmas vallomást tett

Michael Douglas életének legrosszabb éve egyértelműen 2010 volt, ekkor tudta meg ugyanis, hogy rákos, nem sokkal ezután pedig börtönbüntetésre ítélték idősebb fiát, Cameront. A színész most megindító interjúban árulta el, hogyan vészelte át ezt a nehéz időszakot.

2010 volt Michael Douglas legrosszabb éve

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A 71 éves Michael Douglas 2010-ben tudta meg, hogy 4-es stádiumú rákja van, amelyről kezdetben azt mondta, torokrák, majd évekkel később elárulta, nyelvrákról volt szó. A színész azért érezte úgy, hogy hazudnia kell, mert ez a típusú daganatos megbetegedés olyan beavatkozásokat igényel, amelyek miatt vége lehetett volna pályafutásának. A nyelvrák esetében ugyanis nem ritka, hogy a beteg nyelvét és állkapcsának egy részét műtéti úton kell eltávolítani, ez pedig zavart okozhat a beszédben, ráadásul látványos nyoma maradhat. Michael Douglas szerencsésen felépült, a beavatkozásoknak pedig nyoma sincs arcán.

Sikerült megmentenie házasságát is, amely a betegség miatt olyannyira megromlott, hogy Douglas és Catherine Zeta-Jones egy ideig külön háztartásban éltek. Nem sokkal azután, hogy orvosai megállapították nála a rákot, újabb csapás érte, a bíróság ugyanis 5 év börtönre ítélte kábítószerbirtoklásért akkor 30 éves fiát, Cameront. Az ítéletet három évvel később tíz évre súlyosbították, mert a férfi cellájában drogot találtak.

Lapozz, cikkünk második oldalán elolvashatod, hogyan emlékszik vissza a szörnyű időszakra a színész!

Fotó: tvguide.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.