Sztárok

Egyszerre mondott fel a Music FM három munkatársa – Sunyin csinálták, kiakadtak rájuk

Váratlanul felmondott a Music FM három munkatársa, köztük Metzker Viki. A rádió főszerkesztője szerint nem intézték túl szépen a dolgot, ezért most elég sokan haragszanak rájuk a csapatból.

Egyszerre hárman mondtak fel a Music FM-nél

Dj Metzker Viki, Dj Newik és Dj Revolution is úgy döntött, otthagyja a Music FM-et. Viki már négy éve dolgozott a rádiónál, most úgy érezte, itt az ideje, hogy váltson. Egy bulvárlapnak azt is elárulta, mivel szeretne ezentúl többet foglalkozni.

"Úgy éreztem, jólesik majd egy kis szünet. Szeretnék a Facebook-oldalammal és az Instámmal többet foglalkozni, és indítanék egy webshopot. Hamarosan két hónapra leköltözöm Siófokra, ahol rezidenciám lesz. Emiatt döntöttem úgy, hogy négy év után elbúcsúzom" - mondta a szőkeség a Borsnak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A másik két Dj azt nyilatkozta a lapnak, hogy egészen egyszerűen arról van szó, hogy szeretnének több időt és energiát áldozni a fellépéseikre, valamint zeneírással akarnak foglalkozni, bármit is jelentsen ez az ő szakmájukban.

A lapnak a főszerkesztő is megszólalt, aki elárulta, nem volt valami szép, ahogy a lemezlovasok a felmondást intézték, most elég sokan megorroltak rájuk a csapatból. A következő oldalon elolvashatod, mit mondott!

Fotó: facebook.com/djmetzkerviktoria

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...
Utazás
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
Lifestyle
Váratlan fordulatok vagy spontán helyzetek mozdíthatják ki a Rákokat a megszokott biztonságból.
Lifestyle
A Nyilas játékos, kalandvágyó hangulatra számíthat a mai nap folyamán.
Sztárok
Tudtad, hogy Ed Sheeran legszebb szerelmes dalainak jelentős részét ugyanaz a nő ihlette? Az énekes gyerekkori barátjából lett meseszép felesége, Cherry Seaborn nemcsak élete nagy szerelme, hanem...
Egészség
Az omega-3 zsírsavak esszenciális tápanyagok, melyeket a szervezeted nem tud előállítani. Ugye a halakban van a legtöbb.