Sztárok

Eddig tartott a szerelem! Muri Enikő szakított a vőlegényével

Muri Enikő és párja tavaly májusban még úszott a boldogságban, hiszen akkor úgy döntöttek, eljegyzik egymást és összeházasodnak. A színésznő most mégis véget vetett a kapcsolatnak.

Muri Enikő szakított a vőlegényével

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 25 éves Muri Enikő, akit az X-Faktor második évadában ismert meg az ország, és aki azóta színésznői babérokra tört - a Budapesti Operettszínház társulatának tagja, jelenleg két előadása is fut - tavaly májusban még mindenhol arról számolt be, szerelmesebb és boldogabb nem is lehetne, hiszen párja, Karesz feleségül kérte. Az utóbbi időben azonban valami nagyon megváltozott a kapcsolatukban, így az énekesnő-színésznő a szakítás mellett döntött.

Rájöttem, hogy hiba lenne, ha komolyabb érzelmek nélkül benne maradnék ebben a kapcsolatban, mert valami elmúlt és nem lehetett visszahozni. Próbáltunk változtatni, de nem sikerült. Ellustultunk, elfáradtunk. Kicsit önzőek voltunk mind a ketten. Elmentünk egymás mellett - mondta a Borsnak Muri Enikő.

A művésznő egy hosszú hétvége előtt ültette le a párját, ekkor elmondta neki, hogy képtelen tovább így élni, meglepetésére kiderült, Karesz is így érzi, ezért békében szakítottak.

Lapozz, cikkünk a második oldalon folytatódik!

Fotó: facebook.com/murieniko

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...