Friderikusz Sándor: Szégyelltem az apámat

Bár híresebbnél híresebb emberek között forog, világéletében magányos és zárkózott személyiség volt Friderikusz Sándor. A nehezen áttörhető falakat már gyerekkorában építeni kezdte, de azt mondja, úgy érzi, ma ő a világ legharmonikusabb embere.

Magának való gyerek volt

Friderikusz már kisfiúként is szeretett egyedül lenni. Képzelt világokat épített, írt, rajzolt maga köré, és nem bánta, hogy ezekben csak ő uralkodott. „A könyvek, az irodalom olyasmit nyújtott, amiről sokan már nem is tudják, hogy létezik: zárt, belső világot, amelyre napokig lehetett támaszkodni” – nyilatkozta a Story magazinnak.

Zárkózottságát csak fokozta, amikor az édesapjának sikkasztás miatt börtönbe kellett vonulnia. A szülők elváltak, ő pedig az édesanyjával maradt. Bár rendszeresen látogatta a családfőt, megalázottságot is érzett; egy darabig még a Friderikusz nevet sem volt hajlandó használni.

„A helyi lapban a második oldalon hozták a hírt, nekem meg ugyanaz volt a nevem, mint az övé. Rendszeresen vittem be az előzetesbe tiszta ruhát, élelmet, mindazt, amit kért, miközben átéltem a megalázottságot, hogy ugyan nincs már közünk ehhez az emberhez, apámhoz, de vérségi alapon mégis kénytelen vagyok segíteni neki.”

Fotó: TV2