Sztárok

59 évesen meghalt Pap Vera színművész

Hosszú betegség után elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, közölte ma délután a Vígszínház. Pap Verát a színház saját halottjának tekinti, a művésznő 59 évet élt.

Nyugodjon békében!

Pap Vera 1956. január 27-én született Budapesten Pap János és Richter Mária gyermekeként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1979-ben, de 1975-től már a fővárosi Vígszínház társulatának tagja volt.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Még főiskolás évei alatt kapta első főszerepét a Gábor Pál rendezte Angi Vera című filmben. Ezért a szerepért 1980-ban a Chicagói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját, 1981-ben pedig a David di Donatello díjat, amelyre egész életében nagyon büszke volt. - írja a HVG.

Gyerekkorában bohóc akart lenni. Édesapja elvitte a cirkuszba, ahol lenyűgözte a bohóc száma: „mert megnevettetett, ugyanakkor azt is éreztem, hogy összefacsarodik a szívem. Arra gondoltam, milyen nagy ajándék lehet egy ember számára, ha ezt csinálhatja egész életében.“

Fotó: MTI/Kallos Bea

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más...
Home&Design
Van az a lakás, amibe belépsz, és azonnal megnyugszol. Nem tudod pontosan megmondani, miért, csak azt érzed, hogy jó ott lenni. Nem steril, nem túltervezett, nem akar lenyűgözni – egyszerűen otthonos...
Egészség
Tudtad? A kivi rendszeres fogyasztása nem akármilyen hatással lehet az egészségre.
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.
Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.