Bed&Love

Barátság extrákkal... Igen, vagy nem?

Egyszerű választásnak tűnhet azoknak, akik nem szándékoznak lehorgonyozni egy kapcsolatban, vágynak a szexre, ám nem akarnak egy idegennel ágyba bújni. Az ilyen kapcsolatok első ránézésre teljesen optimálisnak tűnnek a felek számára, hiszen érzelmi kötöttségek nélkül élvezhetik egymás társaságát, és bűntudat nélkül ismerkedhetnek mellette. De vajon a szex után is létezik barátság?

Érzelmek nélkül?

Mindkét fél pontosan tudja, mit akar: szexet. Senki sem vágyik szerelemre, vagy egy komolyabb kapcsolatra, viszont a testi kontaktus iránti vágy előbb, vagy utóbb egymáshoz vonzza az embereket, főleg ha már előtte is megvolt a vibrálás. Egyesek szerint egy ilyen kapcsolat nem tart túl sokáig, hiszen pontosan az érzelmek hiánya miatt néhány alkalom után elmúlik a varázs. Ez persze nem feltétlen történik így, vannak, akik közt erősebb a baráti kötelék és egy ilyen kaland után is tudnak barátként tekinteni egymásra, mindenféle lelki sérülés nélkül.

Magas kockázat

Hogy melyik félnek kedvez inkább ez a kapcsolat, azt lehetetlen megmondani, hiszen bárkinél fennállhat a veszélye, hogy beleszeret a másikba. A legtöbb viszony egy idő után így bukik el: általában valaki többet kezd el érezni barátságnál. Ilyenkor szinte lehetetlen sérülések nélkül kilépni a szituációból, így érdemes kétszer is átgondolni, hogy egyáltalán megéri-e kockáztatni a szívünk épségét csupán néhány mámorító éjszakáért cserébe. Nem véletlen mondják, hogy férfi és nő között nem létezhet barátság, bár erről mindenki máshogy vélekedik. Általában a férfiak a fizikai, míg a nők a lelki oldalra koncentrálnak.

Fotó: phattriencanhanvn.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Csak illúzió?

Párkapcsolattal járó drámák, kötöttségek, ígéretek nélkül? Egészen jól hangzik, de sajnos nem ilyen egyszerű. Akik a kapcsolatok ezen formáját részesítik előnyben, általában félnek az elkötelezettségtől és az igazi érzelmektől, de ennek ellenére a szexről nem akarnak lemondani. Annak reményében, hogy így megússzák az esetleges vitákat és a szerelemmel járó összes negatív tényezőt, az arany középúton egyensúlyozva belesétálnak egy ilyen viszonyba.

Mi lesz a barátsággal?

Az elején hiába egyeznek meg a felek az érzelemmentességről, senki sem tudja irányítani, hogy a szíve merre húzzon. Hiába az elhatározás, minden másképp alakulhat, ha a kötődésért felelős hormonok és érzelmek felbukkannak. Vannak, akiket a szex összekovácsol, ám gyakrabban esik meg az, hogy a felek végül eltávolodnak, majd teljesen meg is szűnik a barátság. Mik tehát a lehetséges forgatókönyvek? Átmenetileg fenntartható a csak szex és más semmi mámorító egyszerűsége, ám az érzelmek felbukkanásával három verzió elképzelhető. Megromlik a barátság, vagy akár véget is ér; megerősödik a kötelék, így a bizalom is; vagy akár igazi párkapcsolat is kerekedhet a dologból, ha mindkét fél szívében fellángol a szerelem.

Ha tetszett a cikk, akkor nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!
Nézd meg ezt is: Bejössz a barátnőd pasijának? Ezekből a jelekből megtudhatod

Fotó: coffetycks.com; Leadkép: feminema.wordpress.com

Oldalak

Bed&Love
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...
Lifestyle
Vannak olyan weboldalak, amik nem az egész pénzedet lopják el, inkább a sok kicsi sokra megy dologra játszanak.
Sztárok
Olyan horrorfilmet még nem készítettek, aminek kutya volt a főszereplője, de ennek is el kellett jönnie.
Lifestyle
Nagyon régóta nem esett ilyen mennyiségű hó Magyarországon. Most kell kiélvezni a látványt?
Sztárok
George Clooney és Quentin Tarantino barátsága hosszú évtizedekre nyúlik vissza, s 1996-ban még Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című kultfilmjében is együtt szerepeltek, most viszont úgy tűnik...