Lifestyle

Az Eltűntek Világnapja

Augusztus 30. az Eltűntek Világnapja, melyet az egész világon mindenhol megtartanak 2000 óta. Ez az a nap, amikor felhívhatjuk az emberek figyelmét a nyom nélkül eltűnt személyekre, valamint családtagjaik, barátaik szenvedésére. Sosem elég a civil segítségből, a szervezetek és a rendőrség munkájából és az odafigyelésből. Natascha Kampusch története a legjobb példa arra, hogy a reményt sosem szabad feladni, hiszen az osztrák lány 8 év fogság után végre hazatérhetett. Madeleine McCann brit kislány esete is azt mutatja, hogy sokan körülöttünk szintén nem adják fel, hiszen a kislány már 7 éve eltűnt, a rendőrség mégis folytatja a mai napig is a keresését.

Natascha Kampusch

Natascha Kampusch 10 éves volt, mikor eltűnt 1998. március 2-án. Reggel elindult az iskolába, amikor egy férfi követni kezdte, majd betuszkolta a kocsijába. Már korábban kinézte magának a kislányt, ugyanis az előre berendezett 5 négyzetméteres pincéjébe vitte, ahol volt mosdó, fürdőkád és szellőző berendezés is.

A lánynak fogvatartóját, Wolfgang Priklopilt egy évig parancsolómnak kellett szólítania, nevét sem tudhatta. Fél év elteltével hagyhatta el először a pincét, később már együtt reggeliztek és közösen töltötték a napot. Majd egy idő után már Wolfinak nevezhette. A férfi odafigyelt a lányra, könyveket adott neki, fürdési lehetőséget is biztosított számára. Rádiót hallgathatott, olykor tévét is nézhetett, olvashatott. A lány ezeken keresztül próbálta kompenzálni mindazt, amiből kimarad, az első szerelem, az iskola. Elrablója gyermekkora legszebb éveit vette el a kislánytól.

Az évek alatt a lány fekvőtámaszokat csinált, próbálta erősíteni testét és izmait, nem tört meg a fogság alatt, erősebb akart lenni, mint fogvatartója. Végül ez lett a túlélési stratégiája, valami, amiért küzdhetett, és amiben reményt látott. A férfi és a lány között időközben különös kapcsolat alakult ki, megünnepelték együtt a születésnapját, olyankor elvitte magával boltba is. De a lány, nem mert segítségért kiáltani, sem elszökni, hiszen félt. A félelme nem volt hiába, ugyanis megfenyegette őt a férfi, ha szökni mer, megöli, és azt is, aki segít neki.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 3096. nap

Majd a 3096. napon megpróbált megszökni kínzójától. A férfi kocsiját mosta, majd amikor felhívták és így pár lépést arrébb ment, a lány kihasználta a lehetőséget, kiszaladt a garázsból keresztül a kerítésen, mindenen. Segítségért kiáltozott, de senki sem reagált. A 71 éves nyugdíjas szomszédasszony ablakát kezdte el verni, aki rögtön felfigyelt rá. A lány szólt neki, hogy fogva tartják, hívja a rendőrséget. A lány elmondása szerint már évek óta várt a lehetőségre, hiszen megismerte Priklopil szokásait, és telefonbeszélgetései mindig sokáig tartottak.

Inge Pleyer, a szomszéd 14:03-kor felhívta a rendőrséget, természetesen a telefonhívás bombaként csapódott be az őrsre. Natascha Kampusch, akit már régóta halottnak hittek, mégis csak él. Amikor a rendőrség kiért a házhoz, a férfi autóba szállt, majd elmenekült a rendőrök elöl. Szólt egy ismerősének, aki elvitte az állomásra. A férfi, Priklopil, aki 8 évig a mindenható volt, most a vonat elé vetette magát.

Az osztrákok horror háznak hívják a családi házat, ahol Natascha 8 évig élt fogságban. Senki sem gondolta volna, hogy a mindig kedves szomszéd diktátorként bánik egy fogvatartott fiatal lánnyal. Mivel Natascha méterekkel a föld alatt élt, a férfihoz látogatóba érkező édesanyjának sem tűnt fel soha semmi különös. Natascha szabadulása óta próbál felépülni, főként lelkileg. Eleinte összerezzent, ha megszólították, de mára már erősebb és az orvosok szerint is gyorsan javul az állapota.

Fotó: tz.de

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kiderült, ki bátorította Harry herceget, hogy térjen vissza családjával Angliába. A hírek szerint maga III. Károly király áll a háttérben, aki informálisan ösztönözte fia és Meghan Markle hazatérését...
Sztárok
Kós Hubert magyarázkodni kényszerült, Milák Kristófról tett megjegyzése miatt kapott hideget-meleget. Az úszó most egy amerikai podcastban tisztázta az Európa-bajnokság előtt kirobbant félreértéseket...
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...