Sztárok

Húsvét hétfőn temetik Peaches Geldofot

Peaches Geldofot ugyanott helyezik végső nyugalomra, mint édesanyját, Paula Yatest, aki 2000-ben hunyt el. A temetést húsvét hétfőn tartják.

Őszinte részvétünk a családnak

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A 25 éves sztár gyászszertartását a davingtoni St. Mary Magdalena templomban tartják, ahol édesapja – Sir Bob Geldof – mond majd beszédet. A zenésznek ez lesz harmadik gyászbeszéde, ugyanis 14 évvel ezelőtt, Paula temetésén, illetve saját édesapja búcsúztatásán is ő vállalta ezt a nehéz feladatot.

Egy bennfentes a következőt nyilatkozta a „The Sun”-nak: „Bob nagyon elszánt, hogy Paula és édesapja temetéséhez hasonlóan, most is ő mondjon beszédet, de jól tudja, hogy nem lesz könnyű. A család teljesen kimerült, de mindent megtesznek, hogy Peaches egy emlékezetes végső búcsúztatást kapjon.”

A helyszín nagyon sokat jelent a családnak, hiszen ebben a templomban keresztelték meg Peachest, illetve két évvel ezelőtt itt tartotta esküvőjét Thomas Cohennel. A sztárt állítólag hamvasztják, majd hamvait ugyanott szórják el, ahol édesanyjáét.

Peaches halálának pontos okára még nem derült fény, így a család a toxikológiai vizsgálat eredményeire vár.

Fotó: hollywoodreporter.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A brit királyi család rajongói évtizedek óta csodálattal figyelik Diana hercegné legendás ékszereit, ám van egy különleges darab, amelyet sem Katalin hercegné, sem Meghan Markle nem viselhet majd...
Lifestyle
Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb razziája során két rendkívül népszerű hazai tartalomgyártó bukott le, akik eltitkolták a videóik után kapott csillagászati összegeket.
Lifestyle
Pénteken hivatalosan is hatályba lépett az Európai Unió új, szigorított migrációs csomagja, amely alapjaiban reformálja meg a menekültügyi eljárásokat, ám a kötelező szolidaritás miatt komoly...
Utazás
A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint bár pénteken az ország nagy részén a napsütésé lesz a főszerep, négy északkelet-magyarországi vármegyében zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást.
Sztárok
Diana hercegnő iker-unokahúgai, Lady Eliza és Lady Amelia Spencer valósággal ellopták a show-t az elit londoni nyári partin, bebizonyítva, hogy a Spencer-család legendás eleganciája örök.
Home&Design
A legtöbben a kényelem vagy a divat alapján választanak kerti bútort. A Feng Shui azonban azt állítja, hogy a színek ennél sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az otthon energiáira.