Egészség

Amit a lábszárfekélyről tudnod kell

A diabéteszről, mint krónikus betegségről illetve annak komplikációiról nem lehet eleget beszélni! A cukorbetegség egyik legsúlyosabb és leggyakoribb szövődménye a fekélybetegség, annak is a talán legmakacsabb változata a bőr rétegeiben kialakuló lábszárfekély, melyről viszont a betegek már kevesebbet tudnak: kiket, milyen korosztályt érint, miként alakul ki, illetve milyen komoly következményei lehetnek, ha nem megfelelően kezelődik. A lábszárfekélyről valamint a mielőbbi és helyes sebkezelés fontosságáról történő tájékozódás tehát minden érintett érdeke!

Évente minden nyolcadik, megközelítőleg 2000 magyar cukorbeteg szembesül a csonkító műtét borzasztó tényével. A megelőzés sikeressége elsősorban a betegen múlik. Különböző számítások láttak napvilágot ennek eredményességéről. Vannak, akik szerint az elkerülhető alsólábszár- amputációk száma a döbbenetes 49 és 85 százalék között mozog.

A végtagamputáció megelőzése, a cukorbetegség és a lábon jelentkező fekélyek komplex - sebészekből, érsebészekből, lábspecialistákból, diabetológusokból, dietetikusokból álló - szakorvos csapat által végzett kezelésével, valamint a betegek további felvilágosításával lehetséges.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Diabétesz - alattomos betegség

Kilencszázezerre tehető hazánkban a nyilvántartott diabéteszes betegek száma. Közel 2.5 millióan lehetnek viszont azok, akiknél még nem alakult ki a betegség, de a helytelen életmód miatt a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. A világon megközelítőleg az emberek 7 százaléka szenved cukorbetegségben, és az arányszám évről évre növekszik.

„A cukorbetegség a szervezet glükóz (szőlőcukor) feldolgozási zavara, melynek oka a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon hiánya, vagy a szervezet inzulinnal szembeni érzéketlensége” - mondta dr. Darabos Gábor, a Harmónia Gyógyászati Centrum érsebésze.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...