Sztárok

Már nem szingli - Ilyen Robert Pattinson új barátnője

Robert Pattinson boldogan éli mindennapjait, amióta szakított Kristen Stewarttal, a sajtó pedig izgatottan várja azt a pillanatot, amikor egy új nővel jelenik meg a vörös szőnyegen. A legújabb pletykák szerint erre már nem is kell olyan sokat várni.

Pár hete a legtöbb amerikai lap arról számolt be, hogy Robert összejött a színésznővel, Riley Keough-val. Kapcsolatuk azonban állítólag azért nem tartott sokáig, mert Robert még mindig szerelmes Kristen Stewartba. Ezen hír hallatán az összes Robsten rajongó örömujjongásba kezdett, de kiderült, hogy ebből semmi sem igaz. Sőt mi több, a 27 éves színész el is adta azt a házat, ahol egykori szerelmével élt, azaz nagyon úgy tűnik, hogy Rob végleg lezártnak tekinti kapcsolatukat.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ez annyit jelent, hogy akár már jöhet is egy új szerelem. Robert Pattinson pedig állítólag már meg is ismerkedett az új barátnőjelölttel. A „RadarOnline.com” értesülései szerint a Twilight-filmek sztárja egy szombati születésnapi buliba már egy barna szépséggel érkezett.

„Rob és a barna hajú lány kb. éjfél körül érkezett. Nagyon aranyosak voltak együtt. Volt egy pillanat, amikor Rob épp beszélgetett valakivel és a kísérője odament hozzá, megfogta a kezét és elhúzta a medencéhez. Alig bírták levenni egymásról a kezüket. A lány valóban nagyon aranyos, az a tipikus szomszédlány. Rob nagyon kedves és visszafogott. Tökéletesen összeillenek” – árulta el egy bennfentes.

De vajon ki lehet a titokzatos barna szépség? Reméljük, hogy hamarosan kiderül!

Fotók: spunk-ransom.com

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Volt idő, amikor a nyitott polcok jelentették a modern, laza, Pinterest-kompatibilis konyha csúcsát. Szépen sorba rendezett bögrék, gondosan válogatott tányérok, egy kis olívaolaj, egy kis szárított...
Sztárok
Hivatalosan is feleség lett Thylane Blondeau. A francia modellt mindössze hatévesen választották meg a világ legszebb kislányának, most pedig egy varázslatos párizsi ceremónián mondta ki a boldogító...
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...