Lifestyle

Szellem leplezte le a gyilkost

A szellemekről szóló történetek között számos olyan sztorira bukkanhatunk, melyekben a holtak kísértetei visszajárnak a túlvilágról, hogy igazságot tegyenek.

John Aubrey 1696-ban megjelent Miscellaies, azaz Különféle történetek című könyvében olvashatunk egy izgalmas történetet, mely Mary Barwick meggyilkolásáról szól.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Brutális gyilkosság
1690. április 14-én a nemrég egybekelt házaspár, William és Mary Barwick sétát tettek az észak-angliai York egy tavakban bővelkedő környékén. A frigy oka az volt, hogy Mary teherbe esett, ám az újdonsült férj nem akart apa lenni, sőt feleségétől is mihamarabb szeretett volna megszabadulni. William tehát a sétájuk során belökte feleségét a vízbe, majd addig tartotta az asszony fejét a hideg víz alatt, míg a nő meg nem fulladt. Ezután a férfi kivonszolta a holttestet a partra, elrejtette a bokrok közé, majd éjjel visszatért, hogy elássa a tetemet.

A tó és a kísértet
Mary sógorának, Thomas Lofthouse-nak azt hazudta, hogy nejét az egyik nagybátyja házába, Selbybe vitte, aki majd a gyerek megszületéséig gondoskodik róla. Egy héttel később Thomas éppen a kertjét öntözte, mikor egy felettébb ismerős nőalakot látott közeledni a tó felől, melyből a vizet merte. Thomas úgy vette észre, hogy a nő egy csomagszerű tárggyal játszik az ölében, ám amikor a férfi vödre kiürült és a tó felé indult, a nő hirtelen eltűnt.

Méltó büntetés
Thomas a munka végeztével elmesélte a történteket nejének, Mary testvérének, aki egyből gyanakodni kezdett, így elmentek hát Selbybe, hogy meglátogassák az állapotos asszonyt, ám hamar kiderült, hogy a nő nem utazott el a férj nagybátyjához. Április 24-én Thomas jelentette az esetet York polgármesterénél s még aznap le is tartoztatták Williamet, aki tagadta, hogy megölte volna nejét, csak annyit ismert el, hogy a tóba fulladt nő testét elásta. A holttest megtalálása után azonban a sérülések egyértelművé tették, hogy Mary férje brutális kegyetlenségének áldozata lett, így Williamet bűnösnek találták és felakasztották.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...