Sztárok

Beperlik - Sharon Stone terrorizálta alkalmazottját

A színésznő egykor fényes csillaga egyre csak fakul. Sharon Stone már nem igen kap filmszerepeket, így kezd felejtésbe merülni. A napokban azonban ismét a köztudatba került, de ennek valószínűleg mégsem tud örülni.

Hollywood kezdi elfelejteni Sharon Stone-t, amin az sem változtat, hogy neve ismét a pletykalapok hasábjain olvasható, a szőkeség ugyanis ismét nagy bajban van.

Pechsorozata még tavaly kezdődött. 2012-ben rasszizmussal vádolta egykori alkalmazottja, később Milánóban rosszul lett és sürgősen kórházba kellett szállítani, idén szakított vele kedvese, most pedig ismét bíróságra kell vonulnia.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A mostani eset ismét egy korábbi alkalmazottjával kapcsolatos. A TMZ értesülései szerint az 54 éves szobalány, Angelica Castillo munka közben megsérült, amit egykori munkaadója, Sharon Stone nem vett fegyelembe, így folyamatosan terrorizálta a nőt. A színésznő egykori alkalmazottja arról számolt be, hogy a háta akkor sérült meg, amikor szatyrokat pakolt be Sharon autójának a csomagtartójába. Amikor orvosa pihenést írt neki elő és megtiltotta, hogy nehéz dolgokat emelgessen, a munkaadója egyáltalán nem volt boldog. Sőt mi több, a színésznő állítólag lehülyézte és bolondnak nevezte Angelicát, akit végül ki is rúgott. Utóbbit nagyon rosszul érintette ez a bánásmód, így jobbnak látta, ha beperli a színésznőt, így Sharon ismét a bíróságon töltheti szabadidejét.

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

Fotó: mid-day.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem...
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...
Lifestyle
Van az a naiv elképzelés, hogy a lakásunk biztonságos, mert jó környéken lakunk, masszív az ajtó, és különben is: „velünk úgysem történik meg”. Aztán elég egy rosszkor nyitva hagyott ablak vagy egy...
Egészség
Sajnos egyre többen lebecsülik az alvás fontosságát, pedig dermesztő hatásai vannak, ha nem pihenünk eleget.