Sztárok

Hurrá - Mégis együttmarad az álompár

Mégsem válik a „karibi kalandor” Orlando Bloom és Miranda Kerr. A pár nemrég erősítette meg, hogy újra együtt vannak, csupán egy kis mosolyszünetet tartottak.

December közepén még nem szívesen tettünk volna nagyobb összeget arra, hogy Orlando és Miranda együtt maradnak, de úgy tűnik szerencsére tévedtünk, ugyanis a házaspár az idei Golden Globe-on ismét kéz a kézben jelent meg.

Pár héttel ezelőtt még mindenki azt találgatta, vajon mikor jelenti be a pár, hogy elválnak, hiszen az utóbbi időben olyan keveset találkoztak, hogy az már inkább volt munkakapcsolatnak mondható, mint házasságnak. Bloomék akkor úgy magyarázták a dolgot, hogy munkájuk miatt mindig a világ másik pontjára kell utazniuk, ezért nincsenek soha együtt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Azt azonban Orlando is belátta, hogy ez a kifogás igencsak sovány, így közös megegyezéssel egy rövid kényszerpihenő mellett döntöttek. A pár hetes különlét azonban annyira megviselte a párt, hogy rájöttek, nem élet az élet a másik nélkül, így az ünnepeket már a legnagyobb boldogságban töltötték Los Angeles-i otthonukban gyermekükkel, Flynnel, és megfogadták, hogy ezentúl sokkal több időt töltenek majd együtt.

Fotó: popsugar.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!