Sztárok

Milliókat lehet nyerni Kate Middleton terhességével

Még csak pár napja derült ki, hogy Katalin hercegné és Vilmos hamarosan szülők lesznek, azonban már most lehet fogadni gyermekük születési dátumára, szem és hajszínére, nevére, születési súlyára, de még arra is, hogy császár, vagy hagyományos szülés lesz-e.

A brit Time magazin értesülései szerint, ha valaki eltalálja, hogy a trónörökös felesége tényleg ikreket vár – amire 1430 óta nem volt példa a brit uralkodóházban – pénzének nyolcszorosát kaphatja vissza, ha hármas ikreket tippelt helyesen, akkor pedig az ötvenszeresét.

A gyermek keresztszüleinek kilétét is megtippelhetjük, a legnagyobb esélyesnek Katalin húga, Pippa Middleton és Harry herceg bizonyul, de természetesen még akármi lehet a dologból. Ilyen és egyéb érdekességekre lehet fogadásokat kötni a hercegi utód születésével kapcsolatban, amivel szép kis összegeket rakhatnak zsebre a helyesen tippelők.

A legnagyobb találgatások, talán a gyermek neve körül vannak, sokan fogadnak arra, hogy ha kislány születik, Lady Diana után nevezik majd el, ám ez ellen szól, hogy ez a név talán túl nagy kereszt lenne az újszülöttnek. Az amerikai ABC csatorna londoni tudósítója szerint az Alexandra, II. Erzsébet királynő második neve is méltó választás lenne egy jövendőbeli királynőnek.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ha kisfiú születik, jó eséllyel megkaphatja nagyapja után a Károly nevet is. A divatosabb, modernebb nevekkel természetesen jóval többet lehet nyerni.

Bár a királyi család hivatalos közleményben tudatta, hogy Vilmos herceg és felesége gyermeket vár, azt a pletykát nem erősítették meg, de nem is cáfoltak, hogy ikrekkel lenne várandós. Ez pikánssá tenné az utódlás kérdését is, bár mindenképp az elsőként született gyermek lenne a törvényes örökös. Ha csak egy másodperccel is korábban születik az egyik baba, nemétől függetlenül ő lehet egy napon a brit birodalom uralkodója.

Még izgalmasabb a helyzet, ha a hercegné császármetszéssel hozza világra gyermekeit, ami ikerszüléseknél elég gyakori. Ekkor ugyanis a brit birodalom jövője attól a szülészorvostól függ, aki eldönti, melyik gyermeket emeli ki előbb az édesanyja pocakjából. Ez a férfi pedig előreláthatólag Dr. Alan Farthing lesz, II. Erzsébet udvari szülész-nőgyógyásza, aki most a királynő utasítására Kate terhességét is gondozza.

A kicsi születése június végére, július elejére várható, szóval még bőven van idő átgondolni, hogy mire mekkora összeget is teszünk fel.

Fotó: parameter.sk

Oldalak

Sztárok
Utazás
Tovább tombol a történelmi hőséghullám Magyarországon, a HungaroMet előrejelzése szerint ma a csúcshőmérséklet elérheti a 41 fokot. Az országos vörös kód mellett azonban két északkeleti vármegyében...
Lifestyle
Végre megérkezhet az a lehetőség, amire hosszú ideje vártak. A következő időszak három csillagjegy számára kiemelkedő sikereket, új kezdeteket és váratlan pozitív fordulatokat hozhat. Lehet, hogy...
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...
Lifestyle
A tikkasztó hőség idején a kutyasétáltatás a szokásosnál is több odafigyelést igényel. Bár a legtöbben a forró aszfalttól tartanak, valójában több olyan veszélyforrás is akad, amely komoly...
Lifestyle
Több kommentelő feltette a nagy kérdést: önmagában gondot jelent, ha a klímát egy hosszabbítóba csatlakoztatják?
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...