Bed&Love

Saját neméhez vonzódik Julia Roberts?

Meglehetősen félreérthető fotók jelentek meg nemrég a népszerű színésznőről, Julia Robertsről, aki kézen fogva andalog egyik kolléganőjével, Julianne Nicholsonnal. Az amerikai lapok azonnal lecsaptak a témára, és elindultak a találgatások, melyek szerint a híres színésznő ráunt a férfiakra…

Hollywoodban nem meglepő, ha valaki egyik napról a másikra változtatja szexuális hovatartozását, de Juliáról azért talán senki sem feltétezte volna, hogy egyszer azzal rukkol majd elő, bizony neki is elege van a pasikból és inkább egy hölggyel próbálja meg.

Az állítólagos „pár” közös filmjük forgatásán ismerkedett meg, és azóta szinte elválaszthatatlanok. Arról, hogy mi igaz a pletykákból, természetesen nem sokat lehetett kiszedni az Oscar-díjas színésznőből, aki mindössze csak annyit volt hajlandó mondani a kapcsolatukról, hogy Nicholsonnal nagyon jó barátnők.

Egyes szemtanúk szerint azonban úgy viselkednek, mintha már évek óta ismernék egymást, és az egészen bizonyos, hogy nem a munkáról fecsegnek. Másrészről pedig nem ez az első eset, hogy Hollywood Julia Roberts állítólagos leszbikus voltától hangos. Szeptember közepén a People magazinban is megjelent erről egy cikk, valamint a nyíltan a saját neméhez vonzódó sorozatsztár, Jane Lynch, Ellen DeGeneres show-jában elmondta, egészen biztos helyről tudja, hogy a Pretty Woman leszbikus.

Fotó: splashnews.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.