Christmas

Így töltsd az első karácsonyt kettesben

Nemrég költöztél össze a barátoddal? Adunk pár tippet, hogy mivel tehetitek igazán emlékezetessé első közös karácsonyotokat.

Tervezzetek együtt!
Már december elején elkezdhetitek a tervezgetést. Beszéljétek meg, hogyan képzelitek el az ünnepeket. Ha mondjuk mindkettőtök családját meg akarjátok látogatni, akkor jó, ha előre egyeztettek mindenkivel, hogy ne legyen kavarodás. Legjobb, ha a Szentestét kettesben töltitek, hogy megtapasztaljátok, milyen is a közös karácsonyozás. Nagyon romantikus tud lenni, ha ki sem mozdultok egész nap a házból, és minden időt egymásra szántok. Fontos azt is tisztázni, ki miből veszi majd ki a részét. A barátod biztosan segít a sütés-főzésben, ha cserébe, te intézed a csomagolást – ezt a fiúk általában nem szeretik. A lényeg, hogy ne aznap kapkodjatok! Van idő bőven, készüljetek fel előre, hogy aznap majd nyugodtan kiélvezhessétek minden pillanatát.

Díszítsetek közösen!
A karácsonyfa kiválasztása, megvásárlása és díszítése is legyen közös elfoglaltság. Egyrészt ez is közelebb hoz titeket egymáshoz, másrészt pedig praktikus, hiszen megvitathatjátok a témát. A lakást is dekorálhatjátok kedvetek szerint, csupán arra figyeljetek, hogy az ízlésbeli eltéréseket kiküszöböljétek. Ha például a barátod esküszik a piros-arany kombóra, mert náluk otthon az volt a szokás, te viszont irtózol az ennyire lekorlátozott dolgoktól, akkor kössetek egyezséget. A karácsonyfa legyen, mondjuk piros-arany, ám az ajtódísz, az adventi koszorú és a többi apróság legyen más színű. Esetleg beszéljétek meg azt, hogy egyik évben te választod ki a dekorációt, másikban pedig ő. Ezzel megerősítitek magatokban, hogy milyen erős a kapcsolatotok, és mennyire hosszú időre terveztek.

Ünnepeljetek boldogan!
Ha eljött a várva várt nap, lazítsatok! Ez nagyon fontos. Ne akard eljátszani egyből a családanyát, aki egyszerre süt, főz, takarít, és mindent csinál, csak éppen magával nem foglalkozik. Barátod sem várja el tőled, hogy konyhatündérként viselkedj egész nap. Elég, ha összedobsz valami finomságot, ami egyszerű, és karácsonyi hangulatú. Nem kell egyből halászlevet és töltött pulykát tálalnod neki, légy kreatív, valamilyen modern ételt készíts. Ha túl vagytok az ebéden, jöhet az ajándékozás! Lepjétek meg egymást valami személyre szóló, egyedi dologgal. Itt is a minőség a fontos, nem a mennyiség. A nap hátralévő részét töltsétek úgy, ahogy szeretnétek. A kanapén összebújós, forró csokizós, bejglizős, filmnézés talán a legkellemesebb időtöltés ilyenkor.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Christmas
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...