Lifestyle

Az egyedülállók száma világszerte emelkedik

Az egyszemélyes háztartások hátrányai
Megvannak a hátrányai is annak, hogy nő a magányosok száma. Az egyszemélyes háztartások növelik a háztartási kiadásokat és nagyobb egy főre jutó szén-dioxid-szennyezést okoznak, mint a többtagúak. Az egyedül élőknek kevesebb gyerekük van, és ez egy személyre vetítve növeli azt a terhet, amely az idősek eltartása miatt a fiatalokra jut. És végül az egyedülállók sebezhetőbbek, és ezért potenciálisan költségesebbek is a társadalom számára, mint azok, akiknek van partnerük: számos tanulmány igazolta a stabil társas kapcsolat pszichológiai és egészségügyi előnyeit.

Lehetséges azonban, hogy ezek az aggodalmak túlzottak. A "magányos" kifejezés minden házasságon kívül élőt egy kosárba rak, megnehezítve a különbségtételt az igazi magányosok és azok között, akik házasságon kívül párkapcsolatban, netán a barátaikkal vagy a családjukkal élnek. Még az egyedül élők sem feltétlenül magányosak. "Egyedül élni, egyedül lenni és magányosnak éreznie magát az embernek három különböző szociális körülmény" - mondta Eric Klinenberg, a New York-i Egyetem szociológusa, egy magányosokról szóló nemrég megjelent könyv szerzője.

Klinenberg szerint szó sincs arról, hogy az egyedül élők magányosak lennének. Sokkal valószínűbb, hogy a barátaikkal és szomszédjaikkal töltik az idejüket, és társadalmi szerveződésekben vállalnak önkéntes munkát. Ez megmagyarázza, hogy miért élnek olyan sokan egyedül azokon a helyeken, ahol számos ilyen hálózat van. Például Skandinávia városaiban, ahol az erős szociális biztonsági háló felszabadítja az embereket, lehetővé teszi, hogy saját céljaikat kövessék. Az Euromonitor előrejelzése szerint 2020-ra a svéd háztartásoknak csaknem a fele egyszemélyes lesz.

A politikai döntéshozók korábban hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni az egyedül élőket, és az ő hibájukból alakult ki az, amit Bella DePaulo, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem társadalompszichológusa "singlism"-nek, vagyis az egyedüllét betegségének nevez. Az adókönnyítéstől a nyaralásokig a házaspárok és párkapcsolatban élők számos olyan előnnyel rendelkeznek, amilyennel az egyedül élők nem.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kormányzati erőfeszítések a házasodási kedv elősegítésére

Néhány kormány most megpróbálja útját állni a hullámnak. Az emírségek házassági alapja például 16 millió dollárt költött az idén ajándékokra, amelyekkel a boldogító igen kimondására igyekezett ösztönözni a párokat. Csoportos esküvőket is rendezett és rendszeresen kiad egy tájékoztató brosúrát A szenvedély újságja címmel.

Az Egyesült Államokban az Obama-kormányzat tovább finanszírozza az Egészséges Házasság Kezdeményezés nevű programot, amelyet George W. Bush indított el, és amely évi 150 millió dolláros költséggel arra biztatja a nem házas szülőket, hogy kössék össze hivatalosan is az életüket.

Lehetséges, hogy ezek az erőfeszítések hatástalanok maradnak, sőt az is, hogy visszaütnek, és a szándékolttal ellentétes hatást érnek el. A házasság elősegítésével kapcsolatos friss amerikai vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a tevékenység hatástalan, ha nem fehér vagy szegény családokat vesz célba, amelyek számára a pénzügyi biztonság fontosabb, mint az intim kapcsolat fejlesztése. Szélesebb értelemben a házasságot ma bizonytalanabbá tevő dolgok egy része - a házasság önkéntessége és a nők fokozottabb elvárásai a partnerrel szemben - azt is megmagyarázza, hogy ha működnek, miért tisztességesebbek és intimebbek ma a házasságok, mint korábban - mutatott rá Stephanie Coontz, a Házasság: egy történet (Marriage: A History) című könyv szerzője.

A kormányok tehát nyugodtan abbahagyhatják a pánikolást. Ha Cupido kezét megkötik, a nyila nagy valószínűséggel mellé talál. A korai császárkori Rómában, amikor Augustus császár adót vetett ki a cölibátusra, hogy ezzel ösztönözzön házasságra, szembe kellett néznie a kiskorúakkal történő eljegyzés valódi hullámával, szenátorai nyílt lázadásával és azzal, hogy a polgárok házasodási kedve még tovább csökkent.

Forrás: MTI

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.