Lifestyle

Ezért ne vidd túlzásba az egészséges életmódot

Egyre többször halljuk, hogy mennyire fontos az egészséges táplálkozás, de sajnos sokan eltorzítják az egészséges fogalmát, és önsanyargatásba kezdenek megtagadva maguktól mindent ételt, ami valaha örömet okozott számukra.

Erre a "kényszerbetegségre” van már egy hivatalosan nem elfogadott pszichológiai diagnózis is, melyet ortorexia nervosa néven jelent meg a köztudatban. Leggyakrabban nők esnek áldozatul ennek a pszichés betegségnek, melynek középpontjában az az elhatalmasodó érzet áll, hogy teljes felügyelettel, kontrollal rendelkeznek saját egészségük felett.

Ennek eredményeképpen alig vagy egyáltalán nem fogyasztanak szénhidrátot, tejtermékeket és húsféléket. Előtérbe helyeződnek viszont a bio élelmiszerek és a nyers ételek fogyasztása, ami önmagában még nem lenne probléma.

Viszont ezzel megvonnak maguktól alapvető fehérjéket és ásványi anyagokat, emellett állandó szorongással is jár, hogy megtervezzék étrendjüket. Továbbá a legapróbb „bűnt” is - mint mondjuk egy fagyi elfogyasztását - hatalmas traumaként élnik meg, melyből adódóan folyamatos bűntudatot és önvádat éreznek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

További jellemzője ennek, hogy egyfajta megszállottsággal viseltetnek az általuk favorizált diéta iránt, melyek gyakran ingatag tudományos talajon állnak, hiszen rengeteg tévhit kering a különböző ételekről, melyekből kifolyólag csak még kényszeredettebben próbálják megőrizni egészségüket.

Szerencsére az ortorexia nervosa nem jár tragikus végkimenetellel, mint az anorexia. Nem árt azonban odafigyelni arra, hogyha környezetünkben felismerjük a tüneteit, azonnal tanácsoljunk orvosi segítséget barátunknak, ismerősünknek.

Ismét meg kell tanulnia ugyanis élvezni az ételeket vagy a mértéktartó alkoholfogyasztást, nem pedig azon rágódni egész nap, hogy a szója vagy a mandulatej tesz jobbat az egészsége számára. Hiszen akkor vagyunk egészségesek, ha mindent a megfelelő mértékben fogyasztunk, és élvezzük az ételek ízét, akár elkészítésének folyamatát is.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...
Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.
Sztárok
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.