Bed&Love

A munkahelyi kapcsolatok veszélyei

A munkahelyi kapcsolatok – legyen az barátság vagy szerelem – két ember között komoly félreértésekkel és gondokkal járhat. De mik is ezek és hogyan kerülheted ki? 

Barátság
Ha más emberekkel összezárva kell dolgoznod, elkerülhetetlen a kapcsolatteremtés. Persze ez egyáltalán nem probléma, hiszen minél oldottabb a hangulat egy munkahelyen, annál szívesebben és motiváltabban teszed a dolgod. Előfordulhat azonban, hogy egy férfi kollégáddal igen jó viszonyba kerülsz, már-már barátként tekintesz rá. Teljesen mindegy, hogy az ember hány éves, az ilyen túl szoros kapcsolatokból mindig félreértések adódnak és a munkatársaid suttogni kezdenek a hátad mögött. Ha ki akarod kerülni a konfliktusokat, ne vonuljatok el kettesben ebédelni vagy beszélgetni, és legyetek mindig társaságban. Emellett, ha párkapcsolatban élsz, akkor ez a barátság még otthon is veszekedéshez vezethet. Próbáld meg a párodat minél gyakrabban bevonni a munkahelyi programokba.

Párkapcsolat
„Házi nyúlra nem lövünk!” A mondás nem véletlen, hiszen rengeteg konfliktust szülhet, ha egy kollégáddal kerülsz intim viszonyba. Rengeteg munkahelyen kifejezetten tiltja a házirend a munkatársak közti szerelmi kapcsolatot. Ilyen esetekben is fennáll a pletyka veszélye, és pont ezért fordulhat akár rosszra is a helyzet köztetek.
Egyáltalán nem ajánlatos olyan emberrel összejönni, akivel együtt vagy akár egy helyen dolgozol. Ha mindketten karrieristák vagytok, a rivalizálás megölheti a kapcsolatotokat, hiszen nem tudjátok elviselni, hogy a másik jobban teljesít és az ő árnyékában kell élnetek. Előfordulhat a köreitekben olyan személy, aki a párodon keresztül szeretne keresztbe tenni neked és ilyen szituációban ez egyáltalán nem nehéz feladat. Ha egy munkatársaddal kerülsz párkapcsolatba, készülj fel, hogy nem könnyű, sőt nagyon kemény helyzeteket kell tudnod kezelni.

Szakítás
Nagyon vigyázz, hogy ha megromlik a viszonyotok, ne rossz szájízzel váljatok el! A csúnya elválásnak komoly következményei lehetnek, főleg ha az exed bosszúálló fajta. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy téged a főnökötök vagy a kollégáitok előtt rossz színben tüntessen fel. Ne hagyd, hogy megkeserítse mindennapjaidat! Ne szállj vele vitába, hiszen pontosan ezt várja tőled! Próbálj meg leülni vele és higgadtan megbeszélni a problémáitokat, de ha ez sem megy, mást nem tehetsz, mint hogy mosolyogva tűröd. Nehéz ilyenkor éretten viselkedni, de ő sosem láthatja, hogy téged esetleg kiborít a viselkedése.
Abban az esetben, ha a sértett fél te vagy, akkor sem szabad összekeverni a munkát a magánéleteddel. Mindkettőtöknek jobb, ha nem mérgezitek a levegőt a gyűlölettel. Ha nehéz visszafogni magad, próbáld meg minél nagyobb ívben kikerülni őt egészen addig, amíg késznek nem érzed magad arra, hogy a társaságában maradj.

 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.