Sztárok

Újabb Beckham-bébi a láthatáron?

A Beckham házaspár imádja a gyerekeket, és miután tavaly, három fiú után, megszületett első kislányuk, mindenki azt hitte, hogy ezzel befejezték családjuk gyarapítását. A legújabb információk szerint, azonban ez nem így van.

A kicsi Harper Seven születésével valóra vált Victoria és David legnagyobb álma. A pár valószínűleg alig hitt az orvosnak, amikor kiderült, hogy három fiúgyermekük után végre lányuk születik. A család azóta nem is lehetne boldogabb, ennek ellenére a pár egyik barátja azt állítja, hogy még több csemetét szeretnének.

Közeli barátjuk szerint, a házaspár mindent megtesz, hogy minél hamarabb megfoganjon az ötödik kisbaba. A brit Daily Star nevű lapnak a következőt nyilatkozta: „Mindketten igazi hazafiak, ezért Victoriának és Davidnek is nagyon tetszene, ha Vic épp az Olimpiai játékok közben esne teherbe. Többek között azért is, mert idén ünnepli a királynő a gyémántjubileumát. A többi gyermek Amerikában fogant meg, de most végre egy olyan kisbabát szeretnének, aki "Made in Britain”. A pár már azon is elgondolkozott, hogyha valóban sikerül nekik, akkor Stratfordnak fogják elnevezni a csemetét.”

Még egy oka van annak, hogy miért szeretnének még egy babát: „Akkor héttagú lenne a családjuk. A hetes szám pedig a szerencseszámuk.”

Sok szerencsét kívánunk a babaprojekthez!

Nézd meg a következő videót!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...