Lifestyle

Ilyen volt a Red Bull Röpnap - Ahogy mi láttuk

Egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztünk a Red Bull Röpnapra, majd nagy örömmel vettünk, hogy bekerültünk a legjobb 30-ba.

Sok időt töltöttünk a nagy rózsaszín magas sarkúnk elkészítésével, de végül kész lett a mestermű. Hihetetlen, de bambuszból készült, ami valóban remekül tart és sokat bír, sőt még környezetbarát is. A közepébe egy bevásárlókocsit helyeztünk, amit végül lefedtünk, hogy pilótánk biztonságosan rá tudjon ülni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

 

A tervezet és a végeredmény

 

A szombati nap már csak az utolsó simítások elvégzésével és a produkció gyakorlásával telt. Ekkor helyeztük fel a kartonból készült fehér szárnyakat és a lufikat is.

26-os volt a sorszámunk, ami azt jelentette, hogy nagyjából négy óra magasságában "repülhetünk". Szerencsére, amire sorra kerültünk, már az időjárás is kedvezőbb volt. A sorban állva még gyorsan magunkra erősítettük a rózsaszín tűsarkúinkat cellux-szal, majd vártuk, hogy mi is megmutathassuk mivel töltöttük az utóbbi heteket. Indulás előtt a pilótánk kapott még egy kis kamerát a mentőmellényre, ami felvette az egész zuhanást. A produkciónkba a történet szerint pilótánk kitöri a sarkát, és mi, mint szupernők megmentjük őt és adunk egy óriás magas sarkút helyette. Majd miután mindenki elfoglalta helyét, nem volt más hátra, mint, hogy bele "repüljünk" a Dunába.

Mihelyst kidugtuk a fejünket a vízből, mind arra gondoltunk, hogy ez életünk egyik legjobb élménye, és ha lehetne, még tízszer leugranánk. Sajnos a cipőnk a Duna martaléka lett, de mi egy hihetetlen élménnyel gazdagodhattunk, sőt a ragasztónak köszönhetően a cipőinket se hagytuk el.
 

Még több kép a galériában!

Fotók: Laurenczy Miklós

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...