Utazás

A 2012-es Olimpia lenyűgöző városa - London

Ha valakinek segítségre van szüksége, akkor az emberek azt kérdezik magukban: „miért segítenék?”. A londoni emberek azonban azt kérdik, hogy „miért ne segítenék?”. London nemcsak a legjobbat hozza ki az emberekből, hanem kihagyhatatlan látványosságokkal, a világon mindenütt ismert hírességekkel és egy teljesen új környezettel is szolgál. Ráadásul idén Londonban rendezik meg az olimpiai játékokat. Kell ennél több?

Legalább harminc oldal kellene, hogy London minden kihagyhatatlan szegletére kitérjek. Most viszont megpróbálom élményeimet összesűríteni. London tele van gyönyörű, nyugodalmas, zöld parkokkal. Nemhiába emeltem ki nyugalmat, ugyanis a londoni parkok mindegyikében találkozhatunk mókusokkal, akik nem félnek az emberektől, és ételt is elfogadnak tőlük. Ha kipihentük magunkat, célba vehetjük a különböző, változatos éttermeket vagy a menő bárokat. Nagy-Britannia fővárosában az élet éjszaka sem áll meg. Hangulatos, magas színvonalú, hagyományos angol szórakozóhelyek biztosítják a kikapcsolódást. Ha vásárolni támad kedvünk, akkor több mint negyvenezer üzlet és piac áll rendelkezésünkre. Sőt, itt található az Oxford Street is, ami számtalan vásárlási lehetőséget kínál színes üzleteiben.

Következzenek London nevezetességei. A londoni Tower már önmagában is megér egy misét. A híres börtönben nemcsak az akkor használt tárgyakat és helységeket tekinthetjük meg, hanem a koronázási ékszereket is. Bármilyen hihetetlen, napjainkban is találkozhatunk varjakkal a Tower területén, akik a múlt század során szoktak oda, és még mindig nem hagyták el a területet. A börtönházból kilépve a Tower Bridge, vagyis a Tower híd tárul a szemünk elé, gyönyörű régi stílusban építve. A Temze partján sétálva megpillanthatunk még egy látványosságot, a London Eye-t. Ez egy hatalmas óriáskerék, ami lassan forog körbe, és aminek a tetejéről egész London a szemünk elé tárul.

Ugyanúgy kihagyhatatlan úticél a Buckinhgam Palota, ahol az angol királynő lakik. A Parlament nemcsak rendkívül szép látványosság, hanem annak egyik része a Big Ben, London híres órája. Nem lehet kifelejteni a sorból a Westminster apátságot sem, ami ugyancsak szemet gyönyörködtető. Madame Tussauds viaszmúzeumában pedig híres emberek élethű másait csodálhatjuk meg. Ha Londonban járunk, mindenképp látogassuk meg Greenwich-et, ami nevezetességét csillagvizsgálójának köszönheti. Ennél is nagyobb szó, hogy itt halad át a „Greenwichi délkör”, ami a zónaidő számítás alapja.

Ami nálunk a Hősök tere, az Londonban a Trafalgar tér. Teljesen ingyen látogatható, és a főváros leghíresebb köztere. A közepén látványos szobor áll, ami Nelson admirálisnak állít emléket, aki az 1805-ös trafalgari ütközetben visszaverte Napóleont. Ha már az ingyenes látnivalóknál járunk, ide tartozik a British Múzeum. Ez a múzeum egyike a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak: 13 millió darabos gyűjteménye van. És igen, jól olvastátok, a belépés valóban díjtalan.

Londonban rengeteg a bevándorló, Moszkva után ez a város a legnépesebb Európában, de ezen nem is kell csodálkoznunk. Az egyik legtoleránsabb és legbefogadóbb fővárosa a világnak. Az emberek figyelnek egymásra, a sofőrök udvariasak és türelmesek, és érződik az általános jólét, ami kihat az emberi természetre. Itt él továbbá például J.K. Rowling, a nagysikerű Harry Potter-könyvek írónője, rengeteg ismert színész és énekes, például Gary Oldman vagy Boy George.

Külön plusz pont még, ha ebben az évben nyáron utazol Londonba, hogy idén július 27. és augusztus 12. között itt rendezik meg az olimpiai játékokat, amit az augusztus 29. és szeptember 9. között zajló nyári paraolimpiai játékok követnek. Ezzel a megrendezéssel London azt a hírnevet is megszerzi magának, hogy ő lesz az első város a világtörténelemben, amely háromszor rendez újkori nyári olimpiát.

Remélem meghoztam a kedved ahhoz, hogy ellátogass ebbe a csodálatos és lenyűgöző történelmi városba. Végül már csak annyit mondok: jó csomagolást!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Utazás
Sztárok
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a mindössze 24 éves színésznő ruhája lángra kapott, és az...
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.