Sztárok

Megvannak a Csillag Születik finalistái

A tehetségkutatója az elődöntőhöz érkezett, ahol kiderült, hogy melyik három produkció az, amely jövő szombaton az elsőségért és így a műsor fődíjaiért küzd.

A még versenyben lévő négy produkció két-két előadással igyekezett meggyőzni a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Hernádi Judit alkotta zsűrit, valamint a nézőket. A négy elődöntős egy-egy, már a korábbi adásokban bemutatott versenyprodukciója mellett egy-egy új dalt, illetve koreográfiát hozott.

A Quantum XXL a Beat Lovers elleni sikeres párbaj koreográfiájával és a Singing in the rain nevű produkciójával kápráztatta el a zsűrit és a nézőket. Juhász Marci a Csillag Születik válogatásán először előadott, Ha kihajtom a libámat kezdetű népdalt, valamint egy újabb saját számát, a Hurrikánt adta elő. Szirota Jennifer a Negyela Bernadettel vívott párbajdalát, a Summer Time-ot hozta el és Jennifer Hudson-tól a One Night Only-t. Mészáros János Elek szintén a korábbi párbaj dalát, a Nessun Dorma-t énekelte el, emellett az A csitári hegyek alatt dalt is előadta.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A négy elődöntős mellett az e heti sztárfellépők között szerepelt a 2011-es Csillag Születik döntőse, a népszerű harmonika virtuóz Szabó Ádám, aki a tehetségkutató 2009-es szériájának duójával, a Kávészünettel adott elő közösen egy dalt. Rajtuk kívül napjaink egyik legfelkapottabb fiatal hazai sztárja, Fluor Tomi is fellépett, méghozzá az Indigó Utcával karöltve.

A Csillag Születik mezőnyétől végül a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján Juhász Marcinak kellett búcsúznia, így kialakult a végső döntő mezőnye, eldőlt, hogy Szirota Jennifer, a Quantum XXL és Mészáros János Elek küzdhet meg a tehetségkutató első helyéért és a műsor értékes fődíjaiért.

Következzen a Quantum XXL fellépése:

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...
Sztárok
Angelina Jolie mindössze 20 éves volt, amikor megismerte első férjét, a Trainspotting című filmből ismert Jonny Lee Millert. Kíváncsi vagy, hogyan fest a jelenleg 53 esztendős színész?
Lifestyle
A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra viszont kevesen számítanak, hogy a legidegőrlőbb rész gyakran csak...
Fashion&Beauty
A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell Christy Turlington által népszerűvé tett rövid fazon...
Home&Design
A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes szigetelés.