Sztárok

Beyoncé első interjúja a szülés óta

Tíz nappal Blue Ivy Carter világra jötte után, a szép énekesnő most adta első interjúját. A Star Magazine nevű lapnak elárulta a szüléssel és az anyasággal kapcsolatos érzéseit.

Amióta megszületett a kislányuk, nem lehetett látni a boldog szülőket. Ez nem túlzottan meglepő, hiszen most Blue Ivy körül forog a kis világuk. Beyoncé most azonban megtörte a csendet. Egy brit lapnak a következőket árulta el:

„Azt az érzést, amikor először a kezemben tarthattam a lányomat, nem tudom szavakba önteni. Teljesen szótlan voltam.” Már a terhesség alatt nagyon szoros kapcsolatot ápolt kislányával: „Arra a pillanatra, amikor végre a kezedben tartod a gyereked, egyszerűen nincsenek szavak.”

Továbbá elárulta, hogy apás szülés volt: „Jay-Z semmiért sem hagyta volna ki. Egy nagyon védelmező és hűséges férfi. Egyben egy nagyon védelmező férj. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, megláttam benne a védelmező apukát is.”

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Jay-Z a gyermek körüli munkából is kiveszi a részét: „Ő is cserél pelenkát. Egy nagyon segítőkész apuka.”

Beyoncé és Blue Ivy már elhagyták a kórházat. Jelenleg otthon élvezik a családi együttlétet: „Egy teljesen új fejezetet kezdünk el. A kórházban dolgozó emberek egyszerűen csodálatosak voltak, de eljött az idő, hogy hazamenjünk, és megmutassuk a lányuknak, hol fog mostantól élni.”

Az énekesnő elárulta, hogy kislányuk teljesen normális körülmények közt fog felnőni: „Otthon egy teljesen normális, szerető család tagja lesz, egy szerető anyukával, szerető apukával, szerető keresztanyukával és szerető nagyszülőkkel.”

Következzen a pár közös száma, a Crazy in Love:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Sztárok
Sissi, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legismertebb alakja nemcsak szépségével, hanem legendásan szigorú szépségápolási szokásaival is kitűnt kortársai közül, amelyekről máig sok történet kering.
Sztárok
June Squibb, a Nebraska és a Thelma sztárja a minap a 2026-os Tony Awards díjátadón járt, és ismét bebizonyította, hogy a kor csak egy szám: egyszerűen bámulatos, hogy fest 96 évesen.
Lifestyle
A Rák egy beszélgetés során azt érezheti, hogy nem kap teljes választ, vagy valaki kerül bizonyos témákat.
Egészség
Bár királyi család tagjaként szinte bármit választhatna reggelire, Vilmos herceg egy meglepően egyszerű és hétköznapi italra esküszik. Kedvenc gyümölcsleve nemcsak frissítő, hanem kutatások szerint a...
Egészség
A víz szerepe pótolhatatlan, és bár más italok is hozzájárulhatnak a folyadékbevitelhez, egyik sem képes olyan gyorsan és hatékonyan támogatni a szervezet működését.