Sztárok

Ördög Nóra díjat kap

2007-ben, a Prima Primissima Alapítvány elismeréseinek kiterjesztéseként jött létre a Junior Prima Díj. Azt, hogy kinek ítélik a díjat, az alapítvány kuratóriuma és tanácsadó testülete dönti el. Idén a díjazottak között szerepel, a közkedvelt szerkesztő és műsorvezető, Ördög Nóra is.

Idén többek között, a RTL Klub műsorvezetője, Ördög Nóra is megkapja a Junior Príma sajtódíját, melyet a 30 év alatti tehetséges fiataloknak ítélnek oda.

A legtöbb kitüntetéshez hasonlóan, ez a díj is magas pénzösszeggel jár, pontosan 7000 euróval (körülbelül 2 millió forintnak felel meg), melyet a munkához szükséges feltételek biztosítására adnak.
Ördög Nóri már több mint tíz éve dolgozik a médiában. Karrierjét gyakornokként kezdte, majd a gyerekek első számú sztárja lett a Kölyökklub című műsor kapcsán.

Azóta csak felfelé ível a karrierje, hiszen házigazdaként az RTL Klub több sikeres adásában is szerepel. A legaktuálisabb az X-Faktor című műsor, de ezen kívül vezette már a Csillag Születiket, illetve a Szombat Esti Lázat is. A most már nagyvilági életet élő fiatal nő, egy csongrádi kistelepülésről származik, álmai azonban Budapestre csábították. Szerencsét próbált és sikerrel járt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Karrierje mellett magánélete is boldogságban telik, ugyanis 2009-ben rátalált a szerelem, Nánási Pál személyében.

 

A videóban Ördög Nórit láthatjátok, ahogy Fluor - Mizu című számát énekli.
 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...