Sztárok

Shia LaBeouf erőszakos apja

Shia LaBeouf-ről mostanában sajnos csak rossz híreket lehet hallani. Mintha nem szolgáltatna elég érdekes hírt, most már az apját is közrefogta a sajtó. Kiderült ugyanis, hogy Jeffrey Craig LaBeouf az 1980-as években három esztendőt ült rácsok mögött, ugyanis megerőszakolt egy nőt.

Köztudott, hogy Amerikában a nemi erőszakot elkövető bűnözők felkerülnek egy listára, melyet az interneten bárki megnézhet. Ezt megtette a Star-Magazine egyik újságírója is, és természetesen rögtön megakadt a szeme a feltűnő családnéven. A kutatások alatt továbbá arra is fény derült, hogy valaki megpróbálta eltussolni az ügyet, ugyanis egy fontos aktából eltűntek különböző iratok az esettel kapcsolatban. A megerőszakolás évében még több bűncselekményt is elkövetett a férfi, mint pl.: emberrablás, fegyveres testi sértés.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A színész, Shia, valószínűleg idáig nem is tudott ezekről, ugyanis akkor még meg sem született. A színész apja azonban még most sem viselkedik mindig illemtudóan, hiszen a legújabb hírek szerint, fia sorozatának a forgatásán molesztálta az egyik színésznőt, illetve megtámadott egy homoszexuális dolgozót, amikor az át akarta ölelni. Utóbbit Shia is megerősítette: „Apám a falnak vágta”.

Jeffrey sajnos nem csupán idegenekkel viselkedik így, állítólag fiát is gyakran megütötte. Ennél szomorúbb, hogy Shia maga is különböző erőszaktevésekkel kerül napjainkban a címlapokra. Reméljük Shia nem az apját tartja példaképének, akkor ugyanis rossz vége lesz.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A nyári viharok nemcsak a kertekben, a háztetőkön vagy az elektromos hálózatokban tehetnek kárt, hanem olyan berendezésekben is, amelyekről a legtöbben nem is gondolnák, hogy veszélyben vannak. Pedig...
Lifestyle
Egy amerikai édesanya egy teljesen átlagos, délutáni kreatív foglalkozást rögzített a kamerájával, amikor a hároméves kislánya egyetlen megmagyarázhatatlan kérdéssel sokkolta. Libabőrös történet...
Sztárok
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel érkezik a Budapest Parkba. Az este ráadásul még erősebbnek...
Sztárok
A 79. Tony-gála vörös szőnyege idén is bővelkedett látványos divatpillanatokban, ám egy sztárnak sikerült minden tekintetet magára vonnia: Nicole Scherzinger elképesztően dögös, mégis kifinomult...
Lifestyle
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak...
Sztárok
Sienna Miller élete legszebb időszakát éli: alig néhány hete adott életet legkisebb gyermekének, most pedig egy újabb, mindent megváltoztató, hatalmas magánéleti mérföldkőhöz érkezett a nála 15 évvel...