Bed&Love

A nagy igazság a "barátság extrákkal" kapcsolatról

A legtöbb ember azt gondolja, hogy ez a fajta kapcsolat végtelenül rossz, hiszen tönkreteszi a két ember közt meglévő barátságot. Azonban, sokunk nagy meglepődésére, a kutatási eredmények mást sugallnak…

 
Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Vegyük először is a nemrégiben Mila Kunis és Justin Timberlake főszereplésével megjelent Friends with benefits, avagy lefordítva Barátság extrákkal című filmet. Mindenkét főszereplőnk egyedülálló, akiknek nemrég ért véget a kapcsolatuk. Munkájuknak köszönhetően rövid időn belül szorosnak mondható baráti kapcsolat alakul ki közöttük, ami még rövidebb idő alatt sokkal szorosabbá alakul át.

Szex egy baráttal
A jelenség nem újkeletű: hónapokkal ezelőtt szintén ezt a témát boncolgatta Natalie Portman és Ashton Kutcher is, több-kevesebb sikerrel. Mondhatni mindannyian hallottunk már róla, páran közülünk már a saját életében is tapasztalta.

2011-ben a Michigan Egyetem diákjai részt vettek egy erre vonatkozó felmérésen: az eredmények kimutatták, hogy a hallgatók körülbelül 60%-a legalább egyszer szeretkezett már egy közeli barátjával.

 
Ha mindent elhinnénk, amit a romantikus komédiákban látunk, akkor mostanra már biztosak lennénk benne, hogy ezek a kapcsolatok boldogan végződnek, amíg meg nem halunk. Persze a valóságban nem teljesen így van. A már említett michigani felmérés is ezt támasztja alá: a hallgatók –akiknek már volt része ilyen kapcsolatban- mindössze 10%-ának végződött kapcsolattal a viszonya.
 
 
Barátság vagy szex?
A barátságok 26%-a ment tönkre a románcnak köszönhetően. Bár, közelítsük meg a másik oldalról: a barátságok 74%-a semmilyen sérülést nem szenvedett a kaland végett!
„A legtöbb ember, aki egy extrákkal teli barátságot választ, egyáltalán nem vágyik kapcsolatra, ettől függetlenül szexuális igényei vannak. A legfőbb indok, amiért belevágnak egy ilyen viszonyba, hogy vallják, egy baráttal szeretkezni biztonságosabb, mint egy idegennel”- állítja Timothy Levine, a Michigan Egyetem professzora. Nagyon alacsony a valószínűsége továbbá annak, hogy az egyik fél titkon többet akar a másiktól. Az igazság az, hogy mindkét fél csupán szexuálisan kihasználja a másikat addig, amíg valaki be nem lép az életükbe.
 
A „barátság extrákkal” viszonytól ne várj se csodát, se romantikát. Élvezd azt, ami ezzel jár: a kötetlenség nélküli szórakozást!
 

 

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...