Mit tegyünk, amikor szerelmi csalódás ér?

Párt választunk, akiről azt hisszük talán egy életen át kitart majd mellettünk. Ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: jóban rosszban, míg a halál el nem választ.

A kapcsolat fonala
Ahogy telik-múlik az idő, ráébredünk, hogy ezt a bizonyos "Boldogok amíg meg nem halnak" könyvet nem rólunk írták, még csak egy fejezet sem jut nekünk benne. Csalódunk abban, akiben hittünk. A személyben, aki álmainkat valóra válthatta volna, jövőnket írhatta volna. Közös jövőnket, közös álmainkat.

Minden kapcsolat egy fonál. Idővel elkophat, itt-ott elkezdhet foszlani, és legtöbbször, ha nem óvjuk eléggé, elszakadhat. Ha megtörténik a baj és szertefoszlik, minden erőnkkel megpróbáljuk újból eggyé olvasztani a két véget. Összekötjük ismét, csomót létrehozva, amely miatt már sosem lesz olyan a fonalunk, mint azelőtt. A fonal, amely arany színben pompázott, hosszú és fényes volt, hibátlan és tökéletes, most megmutatta hibáit, gyengeségét és fényét vesztette, majd szertefoszlott. Amikor az ember valakiben csalódik, nem érti, hogyan történt, mit rontott el, vagy éppen mit nem vett észre. Egyszerűen csak értelmét vesztik az addig biztos dolgok.

A csalódástól félve
Ha csalódunk, akkor kiben vagy miben csalódunk? A férfiben, akiért tűzbe tettük volna a kezünket vagy a saját elvárásainkban, aminek vagy mi, vagy ő nem tudott megfelelni? Miért rettegünk oly annyira a csalódástól? A csalódások által csak kitisztulnak a dolgok, másként és más fényben kezdjük el látni a világot, és jó esetben tanulunk belőle. Persze lehet, hogy összetörik a szívünket, de csalódás hiányában talán a hibáinkkal sem lennénk mindig tisztában. Ha az arcunkba mondja valaki a véleményét, akinek adunk is rá, gyakran fáj, vagy akár megsértődünk, és olykor csalódunk az illetőben. Valójában köszönettel tartozunk neki, hiszen csak hibánkkal szembesít, amit esetleg a közeljövőben megpróbálhatunk kiküszöbölni.

A csalódást szinte képtelenség elkerülni, hiszen egyikünk sem érzelmi robot. De ha valaki mégis erre törekedne, mindent ki kell ürítenie magából, senkinek sem nyílhat meg, és mindenkit a lehető legjobban kell, hogy kiismerjen, hogy fel legyen készülve minden eshetőségre. De milyen élet ez? Élet az, amelyet érzelmek kizárásával igyekszünk élni, hogy ne okozzon semmi és senki sem fájdalmat?

Csupán egy dolgot tehetünk: meg kell tanulni ezeket az érzelmeket helyre tenni és helyesen kezelni. Mindenkit ér csalódás, ahogyan mindenki fél valamitől, és senkit sem kerül el a szerelem, fájdalom, könnyek, és nincs olyan, hogy valaki sosem volt, vagy lesz boldog. Éppen érzelmeink tesznek minket emberré és gyakran a jó öreg észt felváltja az érzelem.