Utazás

Hogyan tegyük felejthetetlenné a nyarat?

A fagyos téli hónapok után, kitörő örömmel üdvözöljük a tavaszt, és óriási lelkesedéssel várjuk a nyarat. Azonban a legtöbben elkövetjük azt a hibát, hogy elengedjük magunk mellett a júniust, a júliust és nagy kapkodva szervezünk magunknak egy gyors nyaralást augusztusra. De nem kell, hogy ez minden évben így legyen! Még hátra van másfél hosszú hónap az idei nyárból.

Íme, néhány tipp hogyan tehetjük felejthetetlenné a legforróbb évszakunkat:
•    Ne csak a hétvégékre tervezzünk programokat, hanem a hétköznap estékre és délutánokra is.

•    Ne csak a szabadságunk egy vagy két hete lebegjen előttünk, mint nyári cél, hanem tervezzünk be kisebb kiruccanásokat is!

•    Elő a biciklivel! Ha munkába ne is a kétkerekűvel robogjunk, máshova bátran eltekerhetünk, így nemcsak a napi sportadag lesz meg, de eggyel több alkalom, amit a szabad levegőn tölthetünk el.

 
 A tökéletes kikapcsolódás
•    Ha a pénztárcánk megengedi, látogassunk el egy-egy nyitott strandra, uszodába. De ne féljünk megkeresni a közelben lévő tavakat sem! Vízpart mellett jobban elviselhető a meleg, ráadásul a víz az, ami igazi nyári hangulatot varázsol.

•    A nyári esték a legalkalmasabbak arra, hogy felöltsük a legszexisebb öltözékünket és szabadtéri koncerteket, éttermeket látogassunk. Egy-egy tikkasztó nap után jól fog esni egy limonádé vagy egy finom koktél a barátnőkkel.

•    Térképezzük fel a közeli ligeteket, tisztásokat. Sétáljunk, napozzunk, fényképezzünk, hogy legyen mire visszaemlékezni a hidegebb napokon!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

•    Ha már szó esett a bicikliről, tervezzünk meg egy fergeteges biciklitúrát! A Balaton körül kiépített bicikli utak várják a kétkerekűvel érkezőket. Kondíciótól függően két-három-négy nap alatt körbetekerhető a magyar tenger. Érdemes jó pár nappal a túra előtt lefoglalni az éjszakai szállásokat és pontosan megtervezni az érkezést, indulást. Életre szóló élmény lehet!

•    Ha nyár, akkor sátrazás! Nem muszáj drága apartmanokra és szállodákra költeni, amikor negyed annyi pénzből is megszállhatunk. Nem árt, ha a kempingezés előtt felmérjük miket érdemes magunkkal vinni egy-egy sátras kalandhoz.

Rúgjunk ki a hámból!
•    A nyár a fesztiválok évszaka. Számtalan program közül választhatunk, mind zeneileg mind helyszínileg! Vehetünk napi-, de akár hetijegyet is, a szórakozás garantált! 

•    Ne féljünk belevágni az extravagáns programokba! Akár a tengerparton, akár itthon számos izgalmas élményben lehet részünk. Lássuk a legnépszerűbbeket: rafting, vizisí, wakeboard, könnyű-, mélybúvárkodás, bungee jumping, jetski, kajak, kenu, vitorlázás, motorcsónakozás, ejtőernyőzés.

A rengeteg izgalmas és élménydús program mellett gondoskodjuk a pihenésről, a feltöltődésről is. Amennyiben pedig romantikára vágyunk, csábítsuk el a párunkat is a csillagfényes éjszakába!

 

Oldalak

Utazás
Sztárok
Valóságos túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a békésnek szánt erdei piknik egyetlen másodperc alatt változott át...
Sztárok
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Sztárok
Sissi, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legismertebb alakja nemcsak szépségével, hanem legendásan szigorú szépségápolási szokásaival is kitűnt kortársai közül, amelyekről máig sok történet kering.
Sztárok
June Squibb, a Nebraska és a Thelma sztárja a minap a 2026-os Tony Awards díjátadón járt, és ismét bebizonyította, hogy a kor csak egy szám: egyszerűen bámulatos, hogy fest 96 évesen.
Lifestyle
A Rák egy beszélgetés során azt érezheti, hogy nem kap teljes választ, vagy valaki kerül bizonyos témákat.
Egészség
Bár királyi család tagjaként szinte bármit választhatna reggelire, Vilmos herceg egy meglepően egyszerű és hétköznapi italra esküszik. Kedvenc gyümölcsleve nemcsak frissítő, hanem kutatások szerint a...