Sztárok

Vastag Csaba rózsákat osztogatott

Szerda délután a Budapesti Divatiskolában jártunk, ahol az X-faktor győztese kedveskedett az ott tanuló hölgyeknek.

 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az aranytorkú énekes még Nőnap alkalmából szeretett volna kedveskedni a lányoknak, de egy betegség meghiúsította az akkori látogatást, amit most pótolt be. Az iskola tanulói nagy örömmel fogadták Csabát, aki a hölgyeket vörös rózsával és nem mindennapi humorával vette le a lábukról. Még azt is megtudhattunk, hogy az X-faktor szívtiprója a pályafutása során milyen pózolási technikákat tanult, amelyet lelkesen bemutatott a javarészt hölgyekből álló közönségnek.

Az eseményen egy sorsolásra is sor került, amelynek keretében egy szerencsés hölgy eltölthet Csabával egy romantikus vacsorát.

Természetesen nem maradhatott el az éneklés sem, Vastag Csaba az iskola tanulóinak is bebizonyította, hogy nem véletlenül nyerte meg az RTL Klub tehetségkutatóját. Egy lírai dallal készült, amelyet már a verseny során is hallhatunk tőle, a Hangokba zárva című számot adta elő a kis közönségnek. 

Végül az egészséges étkezésre is felhívta a hangsúlyt, majd a diáklányokat ebéddel kínálta, miközben minden hölgyhöz volt egy-két frappáns mondata.
 

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...