Lifestyle

2010 legemlékezetesebb eseményei

Megint eltelt egy év, eljött egy újabb szilveszteri buli, ahol mérlegeljük az elmúlt évek eseményeit. Általában mindenki a saját életében csinál leltárt az év végének közeledtével,  vannak azonban olyanok is, akik nem olyan szerencsések, hogy a legszebb emlékeket raktározzák el a 2010-ből.

 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Először megemlékeznék az Eyjafjallajökull-i vulkánkitörtésről. Izlandon található vulkán, bizony megnehezítette hetekig a közlekedést Nyugat illetve Észak-Európában. A reptereket le kellett zárni, mert a felszálló hamu nem tette lehetővé a levegőben történő közlekedést. Jelentős késéseket okozott a közlekedésben, többek között Magyarországot is érintette. A kitörés más problémákat is okozott, aminek következményeképpen a lakosságot evakuálni kellett.  
 

A másik meghatározó esemény a vörös iszap katasztrófa volt, amelynek eredményeképpen két falu teljesen lakhatatlanná vált. A világon nem történt még ekkora iszap katasztrófa, mint Devecseren és Kolontáron. Többek között mérgező nehézfémet, valamint ólmot tartalmaz, de meg kell említeni az igen káros radioaktivitását is. A két falu nevét a világon már mindenki ismeri, sajnos ilyen katasztrófának köszönhetően került reflektor fénybe. Az ország összefogott a károsultak támogatására.

 

A Dalai Láma 2010 szeptember 18-19 között látogatást tett Budapesten. A Papp László Budapest Sportarénába tartott előadássorozatra többen ellátogattak az ország különböző pontjáról. A Dalai Láma megáldotta az ott tartózkodókat látogatása alkalmával. 22.000-en tartózkódtak a helyszínen, hogy élőben láthassák őt, és meghallgathassák előadását. Az interneten több mint 50.000. követték nyomon az eseményeket.
 

A világon legmeghatározóbb eseménynek számított a nyáron megrendezésre kerülő foci VB. Sokak számára leginkább Shakira Waka Waka című slágerét idézi a Vb, azonban foci kedvelő társaink talán még mindig lázban égnek, ha visszaidézzük ezt az eseményt. Dél-Afrikában megrendezésre kerülő mérkőzéseket heteig nyomon kísérhettük, melynek győztese a mediterrán országból származó spanyol játékosok voltak.   

 

Geréb Ágnes letartóztatása. 2007-ben eltiltották szakmájától, ennek ellenére mégis nem egy otthon szülést bonyolított le. A kockázatokkal tisztában volt, tehát nem mondhatjuk, hogy ne lett volna tudatában tettei következményének.

 

Egyéb események tarkítják Magyarország életét, többek között a hatalmas árvíz hullám, mely végig söpört BAZ megyében, a megáradt folyóknak köszönhetően több település is elszigetelődik, és lakhatatlanná válik.

 

Ebben az évben kezdődtek meg Pécsen, az Európa kulturális városa eseménysorozatok. Több koncertnek, fesztiválnak adott otthont az idén.

 

 

 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...