Buddhizmus a mindennapokban - Így élhetsz nyugalomban

Valószínűleg nincs olyan ember a földön, aki még ne hallott volna a buddhizmusról. A buddhisták azok a békés emberek, akik nyugalomban, csendben szeretik egymást, és mindenkit a világon. De azt nem is sejtjük, hogy valójában mi magunk is nap mint nap gyakoroljuk a buddhizmus tanításait.

A buddhizmus inkább filozófia, bölcselet, mint vallás, nincsenek dogmái, sem istenei. Nem kell semmiféle természetfeletti, felsőbb hatalom létezésében hinni. Ázsiából ered, és a legtöbb híve is Ázsiában él. Végső célja, a megvilágosodás, a nirvána elérése, ami tulajdonképpen a teljes vágytalanság állapota. Ezt az állapotot először a buddhizmus alapítójának számító Sziddhárta Gautáma érte el, valamikor a Kr.e. 6. század végén. Életéről többnyire legendás adatok állnak csak rendelkezésre. Annyi biztos csupán, hogy harmincadik életéve körül otthagyta családját, és aszkétává vált, hogy megtalálhassa lelke nyugalmát, majd hét évnyi vándorlás után, mint ahogy azt mondják, egy fügefa alatt érte őt a megvilágosodás. Eredményeit és tudását az emberi törekvésnek és intelligenciának tulajdonította. Tanítása szerint az ember a legmagasabb rendű lény, saját magának az ura, aki a saját sorsát irányítja.

A buddhizmus „négy nemes igazsága” képezi tanításainak alapjait. Közé tartozik az arany középút meglelése, vagyis sem az érzékek hajszolása, sem a túlzott önsanyargatás nem vezet célra. Máris egy olyan pont, amit nagyon sokan követnek, tudtukon kívül.

Az életünk folyamán mindenki ütközik akadályokba, ahogy próbálunk előre haladni, és megvalósítani önmagunkat, ezért érezzük az életet szenvedésnek, ha nem is folyamatosan, de amikor valami nem úgy jön össze, ahogy azt vártuk, szerettük volna. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ilyen csak velünk történhet, pedig általános jelenség mindenkinél, nincs olyan hogy valaki szerencsésebb, mint mi. Csak felfogás kérdése az egész. A buddhizmus szerint ez a szenvedés a vágyakozásból és a hatalomvágyból fakad. Többet szeretnénk mindig, mint ami van. Ez csak természetes, de gyakran sokkal többet szeretnénk, mint ami egyáltalán lehetséges, mert nem találtuk még meg az arany középutat. Nem baj, az ha a lehetetlent célozzuk meg és megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet, de tisztában kell lennünk vele, hogy a célunk nem feltétlenül elérhető, de kis lépésekben megközelíthető. Ha ezt belátjuk, és nem hátrálunk meg, amint kudarc ér minket, akkor akár még a lehetetlent is elérhetjük. A buddhizmus szerint is a mérhetetlen vágyakozást kell megszüntetni, és le kell mondani a földi hiábavalóságról, így érhetjük el a szenvedés megszüntetését.

A buddhista hitű nem hisz sem a sorsban, sem egy teremtő istenben. Az a meggyőződése, hogy minden szándékos cselekvése gondolatban, szavakban visszahat önmagára és jellemének alakulására. A híveknek harmóniában kell állniuk önmagukkal és környezetükkel. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön egy buddhista öt erkölcsi gyakorlatot vállal magára nap, mint nap. Mégpedig úgy él, hogy ne sértsen meg másokat; nem veszi el, amit nem adnak oda neki; erkölcsös tiszta életet él; nem hazudik és durva szavakat sem használ; valamint nem részegíti le magát (a szerzetesek számára további öt szabály betartása kötelező).

Ha nem szabják meg nekünk külön tanok, akkor is szokás követni ezeket a szabályokat, vagy tanácsokat, kinek hogy tetszik. A lerészegedésnél nyilván sokan mosolyognának, de nem is az alkoholfogyasztással van a probléma, hanem a mértéktelen ivással. Nyilván mindenkinek volt már egy-egy nehezebb éjszaka után egy még nehezebb reggele, amikor nemcsak a gyomrát fogta, de a fejét is, hogy majd hogy néz így mások szemébe. A saját lelkiismeretünk megszabja helyettünk, mi az amit még megtehetünk, és mi az amit már nem. Buddha is erre alapozott, amikor összegyűjtötte azokat a tanokat, amik a megvilágosodás eléréséhez kellenek. A legtöbbet a józan belátás diktálja, hogy miként lehet harmonikusan együttélni, úgy, hogy nem okozunk másoknak és magunknak fölösleges gondokat.