Utazás

Özönvízzel indult a hét, na de milyen lesz a folytatás?

Hazánkban többfelé károkat okoztak a hétindító viharok, de akadt olyan település is, ahol pár óra alatt annyi csapadék hullott, mint az augusztusi átlag.

Sok esőt és lehűlést hozott a hétfő

A Tiszántúl északi felén összeállt zivatarrendszer nyugat, északnyugat felé vonulva az Északi-középhegység térségébe is meghozta a csapadékot. Többfelé felhőszakadás kísérte a zivatarokat, Edelényben az éjszakaival együtt 60 mm eső hullott – számolt be hétfőn az Időkép.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kedden már gyakrabban és hosszabb időszakokra felszakadozik a felhőzet, de szórványosan még kialakulhatnak záporok, zivatarok. Nyugaton, északnyugaton élénk, helyenként erős lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban főként az Alföldön és északon többfelé pára, köd képződhet. A kora reggeli 13-18 fokot követően napközben 20-31 fok várható, keleten, délkeleten lesz melegebb.

Szerdán a napos-gomolyfelhős időben elszórt záporok, zivatarok ismét kialakulhatnak. Nyugaton, északnyugaton még élénk lehet a szél. Hajnalban 12-18 fok várható, néhol pára-, ködfoltok előfordulhatnak. Délután 24-32 fokot mérhetünk – írta időjárás-jelentésében az oldal.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.