Velencei Karnevál - Meseváros meseforgataga

Szinte mindannyian éreztük már úgy, hogy betemet minket a hétköznapok szürke, és mostanában eléggé fagyos masszája és alig várunk valamire, ami kiszakít az unalmas mókuskerékből. Nos, nem érdemes tovább várni a csodára - irány Velencébe, ahol idén is lesz karnevál. (x)

A cölöpökön épült meseváros, Velence idén is álarcot ölt, és a világ egyik legizgalmasabb helyévé változik az éves karnevál idejére, a vidám forgatag résztvevői átveszik az irányítást a békés város felett.


Velencei karnevál

A pogány gyökerekből táplálkozó hagyománysorozatról az első írásos emlék 1094-ből származik, azóta majdnem töretlen a népszerűségnek örvend: 1869-ben maga Ferenc József is ellátogatott ide, és egy idegen bárónak adva ki magát.

Az álarcviselés a 14. század óta szokás a fesztiválon, ezek a speciális maszkok segítenek mások bőrébe bújni, így szinte kötelezően ajánlott azoknak az idelátogatóknak, akik valójában szeretnék átérezni a karnevál lényegét, és szerves részeivé akarnak válni ennek a felszabadult, harsogóan színes tömegnek. Ebben rejlik a tradíció lényege: az arctalanság segít megszabadulni a hétköznapi nyomástól és a társadalmi konvencióktól, így teremtve meg számunkra egy olyanfajta szórakozást, mely csak ritkán adatik meg.


Karneváli hangulat

A leglényegretörőbb leírás így próbálja szavakba önteni azt, ami szinte lehetetlen: „A velencei karnevál sok részletet megőrzött a múltból: a dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák és az ég hirtelen tele lesz menekülő színekkel, léggömbök százai repülnek, imbolyognak a magasban, mintha Velence is szállni készülne.

A Campanile tornyából a Dózsepalota egyik oszlopához erősített drótkötélen lassan csúszik lefelé a papírral bevont gipszgalamb. Az emberek kiáltoznak, "Viva Venezia! Ciao Venezia!", a Colombina pedig a magasban kinyitja a hasát, és hullani kezdenek a szalagok és a konfettik.

A "kis galamb röpte" a hajdani karneválok egy momentumára emlékeztet: akkoriban egy fiatal kötéltáncos haladt át a téren a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscara Loggia-ja között kifeszített kötélen. Ezzel szemben az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjelén - szintén a Szent Márk téren az egybegyűltek levették maszkjaikat, és kórusban búcsúztak, azt kiáltozva: "Elmegy! Elmegy! Elmegy!"

Az utolsó napon búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, és ahogy az első napon mindent odaadtak neki, ekkor mindent elvesznek tőle. Hogy elűzzék a tél rossz szellemét, s hogy valójában véget érjen a mulatozás, szimbolikusan megölik a karnevált. A Karnevál Hercege élt, evett, ivott, tobzódott, kiszórakozta magát kellőképpen, de ekkor stílusosan búcsút vesznek tőle. Elkísérik utolsó útjára és megsiratják.”


Télűző hagyomány
A mediterrán farsangi ünnep, hisz ez valójában ugyanolyan télűző hagyomány, mint például a busójárás, varázsa nemcsak a külsőségekben és a grandiózus programokban van: a legfőbb vonzerő valójában a hangulat, amit csak az ismer, aki rá tud pillantani egy emlékébresztő maszkra a falon. Ez lehet egy klasszikus banta (fehér, egész arcot elfedő maszk), moretta (fekete, bársonyos, ovális maszk) vagy egy hosszú orrú pantalone, melyek kedvelt arcfedők. Ezek többsége igazi műalkotás, és igen borsos az áruk is, de aggodalomra semmi ok, egyszerűbb változatuk turistabarát áron beszerezhető a szuvenírboltokban – így aztán már nem marad más hátra, mint eltűnni abban az utcai bálteremben, amit a karneválváros ilyenkor jelent.


Légy részese Te is a karneválnak!
Indulás időpontja: 2012. február 17. este (péntek)
 

Útvonal:
1. nap: Indulás Budapestről este 20.00 órakor. Folyamatos utazás rövid megállókkal. Éjszaka a buszon.
2. nap: Érkezés Punta Sabbioniba a reggeli órákban. Behajózás Velencébe.
Transzfer behajózás a Szent Márk térre, melynek során a hajóból láthatunk néhány nevezetességet: Arsenale – Lido – San Servolo sziget (időtartama 45 perc)
Közös városnéző séta Velencében: Schiavoni rakpart – San Zaccaria templom – Börtön – Sóhajok hídja – Nemzeti könyvtár – Campanile – Prokurátori paloták – Szt. Márk Bazilika – Dózse palota. Séta Velence sétálóutcáján a Mercerién – Rialto – Piac. A nap további részében szabadprogram, részvétel a karneválon. Este körülbelül 20.00-21.00 órakor visszaindulás Magyarországra.
3. nap: Visszaérkezés Magyarországra a délelőtti órákban.

Részvételi díj: 12 900 Ft/fő

További információ: http://www.havefunineurope.com/velencei-karneval-fco/
 

Szerző: Kutasi Kitty

Oldalak

Sztárok
Jól megy Szoboszlai Dominik szekere, bár a sztárfocista úgy néz ki, csak egyetlen kupát nyer idén a Liverpoollal. Fejben közben már a labdarúgó Európa-bajnokságra is készül.
Sztárok
Fiatalkori fotóihoz képest mára már felismerhetetlen az olasz divattervező, üzletasszony és modell, Donatella Versace, aki természetesen jelen volt az idei Met-gálán, arcával pedig sokakat meg is...
Egészség
Természetesen nem csak a diákoknak hasznos ez a módszer, hanem azoknak is, akik szellemi munkát végeznek. Vannak olyan ételek, italok, amiket nem árt kerülni!