Utazás

Balatoni járatot indít a Wizz Air

Három járattal bővíti kínálatát a Wizz Air júniustól. Debrecenből két népszerű, tengerparti nyári célállomás válik elérhetővé, a balatoni repülőteret pedig Dortmunddal köti össze a diszkont légitársaság.

Három új magyar összeköttetés

A Wizz Air három magyar érdekeltségű járattal bővíti kínálatát júniustól. Debrecenből Burgasz repülőterére, valamint Korfu irányába indít járatokat, A Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtérről pedig Dortmundba repülhetnek az utasok – tájékoztatta a légitársaság az MTI-t. A közlemény szerint a cég utasai számára hamarosan további három úti cél válik elérhetővé Bulgáriában és Görögországban, illetve Németországban.

A foglalási rendszer adatai szerint a német város és a Balaton, valamint Debrecen és Burgasz között heti kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek a járatok június első hetétől. Korfu és Debrecen között szerdánként közlekednek a Wizz Air A320-as családba tartozó gépei – írja az airportal.hu.

A magyar hátterű diszkont légitársaság a napokban közölte, hogy kilenc magyarországi útvonalat nyit újra, visszatér a budapesti kínálatába London-Gatwick, Edinburgh, Oslo, Podgorica, Varsó, Bologna és Szkopje, Debrecenből pedig Tel-Aviv és Lárnaka.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Felhívták a figyelmet arra, hogy indulás előtt javasolt az adott ország hivatalos konzuli weboldalát felkeresni a legfrissebb beutazási feltételekért. A légitársaság továbbra is előírja a maszk viselését a repülőút teljes egésze alatt.

Modern, háromszintes, részben a föld alá süllyesztett pályaudvar lesz a Nyugatiból, körülötte sok-sok zöldterülettel. A kiírt tervpályázatot egy világhírű építésziroda nyerte meg, akik London, Melbourne, Los Angeles, New York pályaudvarait, metróállomásait is tervezték, sok más munka mellett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.