Utazás

40 év után új hajókat kap a Balaton: már vízen van az első komp

Egyre népszerűbb a balatoni hajózás. Négy új hajó szállítja idéntől az utasokat a magyar tenger kiemelt desztinációi között.

Mérföldkő az új balatoni hajók gyártásában

A kormány támogatásának köszönhetően folytatódik a BAHART jelenlegi flottájának megújítása: az első komp néhány napja került vízre, és még az idei évben mind a négy új hajó megérkezik a Balatonra. Történelmi léptékű fejlesztésről van szó a balatoni hajózás életében, hiszen 40 éve nem volt új hajója a Balatonnak.

Az állami 6,6 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően két 45 méteres kompot és két 35 méteres katamaránt szerez be a BAHART közel 5,7 milliárd forintból. A fejlesztések folytatódnak, amelyekre az értékesített ingatlanokból származó bevétel nyújt fedezetet. A mostani beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme. Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd, megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak. Kiemelt cél, hogy európai színvonalú szolgáltatást nyújtsanak az utasoknak.

Az első új hajó – az egyik komp – a napokban került vízre a gyártó komáromi üzemében. A szerelési munkálatok a vízen folytatódnak, és az üzempróbák is megkezdődnek. Április folyamán az egyik katamarán is vízre kerül, ezt követően megkezdődik a hajók szállításra való felkészítése. Az új járművek méretükből adódóan a Sión teljesen összeszerelt állapotban nem szállíthatók, végszerelésükre a Balatonon kerül sor.

A kompok Szántódrév és Tihanyrév között, míg a katamaránok Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek majd, így biztosítva a kiemelt balatoni desztinációk elérését.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A turisztikai térség bővülő vendégforgalmának, a felújításoknak és a praktikus menetrendeknek, járatsűrítéseknek köszönhetően a balatoni kompok forgalomnövekedése az elmúlt években folyamatos és kiemelkedő volt. 2021-ben az utasok száma 38%-kal, a szállított gépjárművek száma 50%-kal volt magasabb, míg a kerékpároké közel megduplázódott 2015-höz képest.

A balatoni hajózás töretlen és növekvő népszerűségét mutatja, hogy a tavalyi rekordév forgalmát az idei utasszámok 20%-os mértékben meghaladják, amelyhez nagyban hozzájárult a négynapos ünnepi hétvége is.

Budapest agglomerációjában, Délegyházán épül hazánk egyik legújabb üdülőfaluja, melynek különlegességét a Magyarországon egyedülálló, speciális kupolaalakú dómok adják.

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség; leadfotó: MTVA Fotó: Molnár Bernáth László

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.