Utazás

Eddig elkerülte a koronavírus ezt az országot, most két fertőzött miatt teljes zárlatot rendeltek el

Teljes a zárlat

Két új koronavírus-fertőzést regisztráltak a cunami miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő ország fővárosában, Nuku'alofában – adta hírül a 444. A miniszterelnök, Siaosi Sovaleni azt mondta, mindkét esetre a kikötőben derült fény, ahol a humanitárius segélyszállítmányokat fogadják. Emiatt teljes zárlatot rendeltek el.

A miniszterelnök azt mondta kedden, a helyi idő szerint szerda délután életbe lévő lezárást 48 óránként felülvizsgálják majd. Arról is beszélt, hogy egyetlen hajó sem mozoghat a szigetek között, és a helyi repülőjáratok sem szállhatnak fel.

Vizsgálják, hogy a vírus arról az ausztrál hajóról érkezett-e, ahol a 600 fős legénységből 23-an fertőződtek meg, és ami segélyszállítmányokat vitt a szigetre. A tongai hatóságok egyelőre úgy vélik, hogy ez valószínűtlen, mindenesetre az ausztrálok is megvizsgálják a tongai eseteket, hogy van-e összefüggés.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Tonga eredményesen szigetelte el magát a járvány elől eddig. A lakosság 60 százaléka két oltást kapott, a beutazókat pedig háromhetes karanténra kötelezik. Néhány sziget viszont annyira elzárt, hogy nem jutott még el oda a vakcina, így ők különösen ki vannak téve a vírusnak.

Ha úgy gondolod, hogy már minden megvan az idei síeléshez, és készen állsz az elindulásra, akkor mindenképp olvasd el a cikkünket! Lehet, hogy neked is kiment a fejedből ez a nagyon fontos dolog.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...
Sztárok
Bár Diana hercegné élete során a világ egyik leghíresebb hölgye volt, a palota falai között gyakran küzdött magánnyal és unalommal. A palota egykori munkatársa, Dickie Arbiter szerint a hercegné...
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...