Utazás

Az összes utas megúszta ép bőrrel a rettenetes repülőgép-balesetet

Isteni szerencséről vagy egyszerű véletlenről van szó?

Épségben kászálódtak ki a roncsok közül

Baleset ért egy repülépet kedden az Egyesült Államokban, a Texas államban található Houston közelében - értesült a Washington Post. A gép fedélzetén összesen huszonegy ember tartózkodott a személyzettel együtt, de csodával határos módon senki sem szerzett komolyabb sérüléseket.

A balesetben egy McDonnell Douglas MD-87 típusú magánrepülőgép érintett. A hírek szerint a gép egy houstoni repülőtérről szállt volna fel, Bostonba tartott, a fedélzetén tizennyolc utas tartózkodott, köztük egy tízéves kigyermek, a gép biztonságáért pedig háromfős személyzet felelt. Az érintettek a Boston Red Sox és a Houston Astors baseballmeccsét szerették volna megtekinteni. Az utazás azonban végül meghiúsult: bár a pilóták délelőtt tíz órakor megkíséreltek felszállni a repülővel, a gép végül nem hagyta el a kifutópályát, fel sem emelkedett a levegőbe, hanem egy kerítésnek ütközött. Miután azt átszakította, a gép összetört egy mezőn, majd ki is gyulladt.

Szerencsére mindenki épségben hagyta el a gép lángoktól mardosott roncsait. Mindössze egyetlen utas számolt be hátfájásról, a többieken egy karcolás sem esett. Hogy mindez isteni szerencse-e vagy, egyszerű véletlen állna a csodával határos megmenekülés hátterében, azt nehéz lenne megmondani.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Fotó: 123rf

Két hónapig éltek a vadonban a túlélők, mire végre rájuk találtak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.
Lifestyle
Nap mint nap behajtunk alá, mégis kevesen gondolkodnak el azon, miért ilyen hatalmas a benzinkutak fölé épített tető. Sokan azt hiszik, kizárólag azért készült, hogy ne ázzunk meg tankolás közben, de...
Lifestyle
A valódi személyes fejlődés és a pozitív életmódváltás ritkán kezdődik felhőtlen boldogsággal. A pszichológia szerint a belső szintlépést szinte mindig komoly belső feszültség előzi meg. Íme a jelek...
Fashion&Beauty
A nyári manikűrök idén minden eddiginél kreatívabbak: a gyümölcsös mintáktól és a pasztellszínektől kezdve a márványhatású, valamint az aura dizájnokig rengeteg izgalmas trend közül válogathatsz. Ha...