Utazás

Félmillió belépés fölött zár a Sziget

Jövőre is a K-hídon sétálunk át

A médiában az is felröppent, hogy „aggódhat a Sziget”, miután a K -híd felújítása akár másfél évig is eltarthat. Ezzel kapcsolatban a főszervező elmondta, hogy az ismereteik szerint a K- híd tulajdonosa olyan felújítási tervet készített, ami belekalkulálta a Gyerek Sziget és a Sziget időpontját is. Mindamellett egy nemrég végzett statikai felmérés szerint a híd alkalmas a biztonságos közlekedés lebonyolítására.

Love Revolution

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A csütörtöki nap egyik legnagyobb „sztárfellépője” Jane Goodall főemlőskutató, aki a Sziget Love Revolution „mozgalmának” jegyében lépett a Nagyszínpadra egy tízperces előadással, megfogalmazva azt, amit a Sziget a kiáltványában is leír, hogy „együtt képesek vagyunk rá, együtt meg fogjuk tenni” – utalva a környezetvédelemre. A Love Revolution jegyében mások is színpadra léptek, mint például a két akrobata fiúból álló The Arrow, aki előadásukban azt mutatták be, hogy minden szerelem egyenlő.

„Számomra nagy fegyvertény, hogy sikerült meghívni Emi Mahmoud költőt, aktivistát és UNHCR jószolgálati nagykövetét, aki egykori menekültként sorstársai és a hátrányos helyzetű közösségekben élők helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet” – mesélte a főszervező. Mahmoud mostani előadásában arról is beszélt, hogy az határozza meg az embert, hogy hogy viselkedik a másikkal. A főszervező elmondta, hogy már a jövő évi „speaker”-ek meghívásán dolgoznak, s bár konkrétumokat még nem árult el, de utalt arra, hogy ismert, jelentős személyekről van szó.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...