Utazás

Nehezebb volt kijutni Ed Sheeran koncertjéről, mint bejutni rá - Fotókkal

Meggyűlt a baja a fesztiválozóknak a hazajutással.

Ed Sheeran felrobbantotta a Szigetet

Augusztus 7-én - szerdán - startolt a 27. Sziget. Hazánk - és nem túlzás kijelenteni, hogy Európa egyik - legnagyobb fesztiválja már első nap teltházas volt, köszönhetően a sztárfellépőnek, aki mintegy 100 ezer embert mozgatott meg tegnap este. Ed Sheeran felrobbantotta a Nagyszínpadot, így rögtön a kezdés ütősre sikerült. Az óriási érdeklődésre való tekintettel a szervezők már jóval indulás előtt kérték a vendégeket, hogy időben érkezzenek a koncertre, ugyanis a hatalmas tömeg jelentősen megnehezítheti a bejutást, illetve a karszalagok átvételét. Ez az aggodalom azonban kevésbé igazolódott be, testközelből tapasztaltuk, hogy a becsekkolás, átvizsgálás része a körülményekhez és a nagy létszámhoz képest kimondottan gördülékenyen zajlott, ám sajnos a hazajutásról ez már nem mondható el. Képes összefoglalónk következik az idei Sziget Fesztivál első napjáról.

Csúcsforgalom kora délután

Mivel - ahogy említettük - a szervezők figyelmeztettek mindenkit a korai érkezésre, a legtöbb látogató már az első délutáni órákban megjelent a Szigeten. A bejutással sokkal kevesebb probléma volt, mint az előző évek nagykoncenrtjeinél, és ha sorban is kellett állni, maximum fél órára rúgott a várakozási idő. Az alábbi fotón tökéletesen látszik, milyen sokan próbálták magukat átverekedni a K-hídon, de amint beért a tömeg a fesztivál területére, el is oszlott. Érdekes volt látni, hogy a Nagyszínpad előtti tér Ed Sheeran felbukkanása előtt egy órával még nem volt ellepve, sokan tényleg csak a koncert kezdetére gyűltek a helyszínre. A zenész egyébként lenyűgözte a fiatalokat, egy szál gitárral és utánozhatatlan énekhangjával rendesen felperzselte az embereket. A show letisztult, egyszerű és pont emiatt szimpatikus, élvezhető volt, mindennek tetejében pedig a sztár még egy magyar mezt is felvett, úgy tolta végig az előadás második felét. Folytatjuk fotókkal a következő oldalon.

Lapozz a galériánkért!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.