Tudtad? Ez történik, ha nem kapcsolod repülő üzemmódba a mobilodat a gépen

A jeltovábbítás az oka mindennek

A mobiltelefonokat úgy tervezték, hogy bárhol is tartózkodunk épp, elég erős jeleket tudjanak kibocsátani. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság szerint az elektronikus eszközök által kibocsátott rádiófrekvencia megzavarhatja a földi irányítótornyokat is, éppen ezért 1990-ben a szervezet kötelezővé tette a repülő üzemmód használatát a levegőben tartózkodás alatt. A telefonok jeltovábbítása ezenkívül a gép rádiójában is okozat zavarokat, ami a repülés szempontjából különösen veszélyes. A mobilok jele a magasban egyébként sokkal erősebb, hiszen a levegőben több toronyt is érzékelhetnek a telefonok – ha pedig nem kapcsolod a szerkezetet repülőgép üzemmódba, akkor a mobiltelefon továbbra is megpróbál majd kapcsolatot létesíteni minden olyan adótoronnyal, ami azon a földrészen van, amely felett a repülő épp áthalad. Ezek a jelek nemcsak a repülőgép navigációjában okozhatnak zavarokat, de könnyen lemeríthetik mobilod akkumulátorát is.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...