Utazás

Épp landolni készült a repülővel - halálra rémült attól, amit megpillantott a pilótafülkében

A gyakorlott pilóta csak rutinjára és lélekjelenlétére támaszkodhatott az izzasztó pillanatok során.

Dráma a fellegekben

Szinte minden repülőgépen akadnak notórius pánikolók, akik végigizgulják az egész utat attól rettegve, hogy a következő másodpercben lezuhanhatnak. Számukra igazi átok, ha egy sima repülőút végén hirtelen komplikáció adódik, mely még a pilóta rátermettségét, bátorságát, állóképességét is próbára teszi. A repülésiszonyban szenvedő utasok egy ilyen kellemetlen szituációban joggal érezhetik azt, hogy a sors kegyetlen tréfát űzött velük azáltal, hogy az utazás végső pillanataira időzítette az elkerülhetetlen katasztrófát. Az elmúlt évtizedekben számtalan ilyen és ehhez hasonló históriát hallottunk már - történeteket rázós repülésekről, rejtett géphibákról, melyeket menet közben fedeztek fel, csodás megmenekülésekről és sajnos szívszorító tragédiákról is. De hogyan is élik át e válságos pillanatokat a pilóták? Őket ugyanis nem csupán a helyzet komolysága nyomasztja, hanem a vállukra nehezedő ólomsúlyú felelősség is, hiszen ilyenkor élet és halál uraivá lépnek elő, s minden azon múlik, vajon gyakorlati tapasztalatuk, szaktudásuk és bátorságuk elegendő-e a tragédia megakadályozásához. Nemrégiben egy nagyszerű pilóta bizonyította be, hogy még a legmeghökkentőbb helyzetekben is feltalálja magát.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...