Utazás

Lassan, de biztosan jön a tavasz: hétvégén akár 20 fok is lehet

A hétvégén jellemzően már mindenhol 10 Celsius-fok felett, néhol 20 fok közelében alakulnak a csúcsértékek. Emellett változékony lesz az idő, napsütésre, de borús, csapadékos időre is készülni kell.

Pénteki időjárás

Pénteken napsütés várható, csapadék nélkül. A Dunántúlon a magasszintű felhőzet, míg máshol a nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, majd estére, késő estére szinte mindenütt kiderül az ég. Délutánig általában gyenge, vagy mérsékelt lesz a szél, majd a déli légmozgás északnyugaton időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 12 és 19 fok között alakul.

Hétvégi időjárás előrejelzés

Szombaton a Dunántúlon rövid időre, a Tiszántúlon még több órára kisüthet a nap, ugyanakkor nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Összességében több helyen valószínű csapadék: délelőtt inkább a Dunántúlon, délután, este máshol is előfordul eső, zápor. Helyenként zivatar is kialakulhat. A szél sokfelé élénk, időnként erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 6, a legmagasabb hőmérséklet 14-19 fok között várható.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Vasárnap főleg reggel, délelőtt helyenként még előfordulhat gyenge eső, zápor, napközben nem valószínű csapadék. Még ekkor is sokfelé élénk, néhol erős lesz a szél. Hajnalban 1 és 7, délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

A hétvégén érkező hidegfront ugyan átmenetileg visszavet a felmelegedés mértékéből, de a jövő héten már hamisítatlan tavaszi időben lesz részünk.

A NASA kutatói figyelték meg a titokban "évszakot váltó" planétát.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat / MTI; leadfotó: Bence Szemerey / Pexels

Oldalak

Utazás
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...